Százötvenezer lépés Magyarországon: felújították a kéktúra útvonalát a Pilisben
Rendbe tették a pihenőhelyeket és újakat is létrehoztak. Több padot és asztalt helyeztek ki, emellett tűzrakóhelyeket is kijelöltek.
Rendbe tették a pihenőhelyeket és újakat is létrehoztak. Több padot és asztalt helyeztek ki, emellett tűzrakóhelyeket is kijelöltek.
A Városligeti Műjégpálya az elmúlt időszakban néhány napon keresztül nem tudta fogadni a korcsolyázó közönséget. Ennek oka egyrészt az évszakhoz képest szokatlanul enyhe időjárás, másrészt a hűtési rendszer csökkentett hatásfokú működése volt.
A Parlamentben tegnap vita kerekedett a 65. életévüket betöltött európai állampolgárok ingyenes utazásáról.
Bár a szállodák szilveszterkor szokás szerint megteltek vendégekkel, ez nem jelenti azt, hogy a magyaroknak lenne pénzük utazásra.
Változik a közösségi közlekedés rendje az év utolsó napján és 2014 első napjaiban. A BKK sűríti éjszakai járatait, a Volánbusznál és a MÁV-nál január elsején az ünnepnapi menetrend lesz érvényben.
Lemaradt a 4-es metró a 2014-es bérletről - írja az Index a Metróért Egyesület Facebook-oldalán megjelent fotóra hivatkozva.
A 4-es metró tíz állomásából nyolcnak már megvan a használatbavételi engedélye, további kettő január közepén, legkésőbb végén kapja meg.
Hihetetlen sztorik, meglepő bejelentések 2013-ból.
A két ünnep között már szinte lehetetlen programokat is kínáló szálláshelyet találni szilveszterre.
Az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordul egy szakszervezet a BKV-bérletek árának differenciálása miatt.
Bár az előrejelzések szerint december 24-én lehet néhol hószállingózás, de karácsony első napján melegedés várható, helyenként 10-12 Celsius-fokig emelkedhet a hőmérséklet, és a hét második felében inkább esőre kell számítani - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat középtávú előrejelzéséből.
Az ünnepek alatt szellősebb a tömegközlekedés, sokan azért is taxival járnak, mert nincs saját autójuk vagy inni szeretnének a karácsonyi vacsorán. A rendezvények és ünnepi bevásárlások miatt is nagyobb a taxiscégek forgalma december utolsó két hetében. Év végén érdemes előre tervezni, ha taxizni akarunk - írja az Index.
Nem jár a 3-as metró egy szakaszon - közölte a BKK.
Fesztiváljegyet karácsonyra? Mutatjuk, mennyibe kerülnek idén a jövő nyári belépők.
2014 nyarára látható eredményeket hoz a Városliget megújítása.
Ma helyezik forgalomba a horvátországi A1-es autópálya újabb szakaszát, amely Dubrovnik irányába és a bosznia-hercegovinai határ felé összesen 24 kilométernyi új utat jelent - derül ki a horvát Tengerészeti, Közlekedési és Infrastrukturális Minisztérium tájékoztatásából.
A BKK adatai szerint a havi Budapest-bérletek mintegy 70 százalékát veszik meg magánszemélyek, 30 százalékát pedig közületek vásárolják meg. Januártól előbbiek olcsóbban, utóbbiak drágábban jutnának bérlethez.
A karácsonyi és a szilveszteri ünnepek miatt 2013. december 20. és 2014. január 2. között módosított menetrend alapján közlekednek a vonatok.
Luxus apartmanok az osztrák sípályák tövében, elérhető áron, otthoni kényelemben.
Az elmúlt évek legjelentősebb kínálatbővítéseivel lép hatályba az új vasúti menetrend.