Itt az első igazi nyár a pandémia óta: a magyarok zöme itt vakációzna
Ez az első olyan nyár, amikor az összes Covid-19-hez kapcsolódó korlátozást feloldottak, ami óriási fellendülést mutat a repülőjegy foglalásokban a Kiwi.com adatai alapján.v
Ez az első olyan nyár, amikor az összes Covid-19-hez kapcsolódó korlátozást feloldottak, ami óriási fellendülést mutat a repülőjegy foglalásokban a Kiwi.com adatai alapján.v
A kevesebb Adria, több Balaton szlogen felett elszáll lassan az idő. Összehasonlítottuk komplett utazások, és az éttermi étkezések árait, és egészen meglepő eredmény született.
Itthon még mindig kevesen járnak utána annak, hogy melyek ezek a plusz szolgáltatások, és kevesen is veszik őket igénybe.
Tavaszi túraajánlóként az állami erdőgazdaságok által kezelt területeken lévő forrásokat szedtük csokorba.
A jövő év elejétől végleges hatállyal bevezethetik az előjegyzési rendszert az egynapos turisták esetében Velencében, ahol a város megelégelte a turisták áradatát.
A szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma 32%-kal elmaradt a Covid19-járvány kitörése előtti, 2019. januári értéktől.
Nagyon úgy tűnik, hogy a turizmus és azzal a rövid távú lakáskiadás beszakadása lefojtotta a bérleti díjakat és a négyzetméterárakat a pesti belvárosban.
Az a baj, hogy az elmúlt 30 évben soha senki nem mutatta meg a magyaroknak, hogy ez a főváros milyen szép hely.
Csehországgal is létrejött a megállapodás.
Felpörgött az optimizmus a vakcinahírekre.
A Brexit elvileg nem rázza meg Magyarországot.
Szót fogadtunk.
Ilyen még nem történt.
Sok mindentől függ a tarifa.
Rárepültek a magyar ízekre.
Nagyot szakítottak a szállodák is.
Egyre több magyar és külföldi utazó keresi fel az itthoni vendéglátóhelyeket, főleg a fürdős desztinációkat. Ám a növekvő forgalom mellett csökken a vendéglátóipari munkások létszáma.
Imádjak a külföldiek a magyar fővárost.
Már jövőre fizetős lehet a belépés Velence óvárosába.