Szja-visszatérítés 2022: erre számíthat, aki lemaradt, még nem késő lépnie
Aki jogosult a visszatérítésre, de azt bevallásában nem jelezte, bevallása önellenőrzését követően hozzájuthat a gyermekére tekintettel visszajáró adó összegéhez.
Aki jogosult a visszatérítésre, de azt bevallásában nem jelezte, bevallása önellenőrzését követően hozzájuthat a gyermekére tekintettel visszajáró adó összegéhez.
Az idei év elejéhez képest mintegy 35 százalékkal nőtt a budapesti taglétszám március végéig, de vidéken is emelkedést tapasztalt az egyik hazai munkaközvetítő.
Jelentős összegek mehetnek pocsékba: erre feltétlenül figyelj!
Május 20-án éjfélig lehet átnézni, elfogadni, módosítani és kiegészíteni a NAV által készített szja-bevallási tervezetet.
Néhány napunk maradt már csak május 20-ig, ameddig az előző évben megszerzett jövedelmünkkel kapcsolatos bevallási kötelezettségünknek eleget kell tennünk.
Vannak még családok, ahol több tízezer, akár százezres nagyságrendű visszatérítést lehet még érvényesíteni az szja-bevallás sorá. Mutatjuk a részleteket!
Még hat napig ajánlhatóak fel az egy százalékok.
Egy kis figyelmetlenség miatt milliókat hagynak a NAV-nál a magyarok. Mutatjuk, hogy hogy tudsz évente százezreket spórolni!
Személyes megjelenés nélkül egyszerűbb, gyorsabb és biztonságosabb az szja-tervezetek átnézése, elfogadása.
Egyre hosszabb távra tekintünk előre, a fiatalok ugyanakkor még meghódítandó területet jelentenek a pénztáraknak.
A fizetendő személyi jövedelemadóra és szociális hozzájárulási adóra idén is kérhető pótlékmentes részletfizetés az szja-bevallásban.
Az SZJA-levonás eltörlése önmagában közel 220 forinttal emelte a diákok órabérét.
Az szja-bevallási tervezet már egy hónapja elérhető a webes felületen.
Csütörtökig már 130 ezren igényelték vissza az szja-bevallásukban az adóvisszatérítést, az érintettek összességében 40 milliárd forint kiutalását kérték.
A Pénzcentrum utánajárt egy érdekes kiskapunak, ami az élelmes magyarok körében a népszerű nyugdíjcélú megtakarításokkal kapcsolatban terjed. Kiderült, a lehetőség szinte mindenki előtt nyitva áll.
A magyarok többsége rendelkezik adója 1 százalékáról, a legtöbben egyes szervezetek programja alapján dönt.
Az adóhivatal most a bevallás beérkezése után 30 nap helyett már két héten belül kiutalja a visszajáró adót.
SZJA-bevallási tervezeteket mintegy negyedmillió magánszemélynek kell majd kiegészítenie olyan jövedelmekkel és fizetési kötelezettségekkel, amelyek nem szerepelnek a NAV nyilvántartásában.
Az szja 1+1 százalékáról idén is egészen május 20-áig lehet rendelkezni; a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön a Pénzcentrummal.
Sokan még ma is bizonytalanok, hogy mit kell tenniük az elkészített adóbevallás tervezettel, szükség van-e annak módosítására, és hogy egyáltalán, miből számol a NAV.