Vége a pesti kukakrízisnek: megszületett a megállapodás, ennyit kapnak mostantól a kukások
Idegörlő huzavona után csütörtök este végre megállapodott a Budapesti Közművek a kukások szakszervezetével.
Idegörlő huzavona után csütörtök este végre megállapodott a Budapesti Közművek a kukások szakszervezetével.
Hiába volt 15 százalékos béremelés, azt az infláció elvitte. Az állami kukaholding miatt nem tudnak további béremelést végrehajtani.
Sztrájkhangulat van az FKF Ecseri úti központjánál, nem vonultak ki a kukások kedd reggel.
A hulladékkezelés módjának környezeti hatásai igen drasztikusak.
Ezzel a módszerrel harmadával kevesebb szemét keletkezik.
Az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió munkarendje is gyökeresen megváltozik a húsvéti ünnep alatt.
Kiderült, hogyan alakul az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió karácsonyi és újévi ünnepekhez kapcsolódó rendkívüli munkarendje.
Ismertette az FKF Zrt., hogy miként alakul a munkarendjük az augusztus 20-i hosszú hétvégén. Aki a hulladékudvarokat venné igénybe, annak is érdemes megnézni a nyitvatartást.
Az FKF is részt vesz a hőség elleni védekezésben, locsoló autói folyamatosan hűtik az utakat
Az FKF tapasztalata szerint a szabálytalanul parkoló autók egyre gyakrabban nehezítik meg kollégáik munkavégzését.
A kedvezőtlen időjárási körülmények mellett is néhány nap alatt 3200 köbméternyi, 650 tonnányi hulladékot szállítottak el hivatalos lerakóhelyre a szakemberek.
Nem csak filléresek vannak...
Ezzel véget ér a hulladékgazdálkodási szükségellátás a területen.
Nem csak tűzifát osztanak a kerületek.
Így tévesztik szem elől a valódi célt...
De még csak nem is a málna!
Hanyatt vágod magad a kasszánál!
Ez éves szinten 24 ezer forint lehet.
Jelentős haszonnal futott a bolt.
Vegyes a kép.