Van mit tanulni a sváboktól: így lehet kevésből kihozni teljes lakomákat
A levesezés sváb szokás.
A levesezés sváb szokás.
Ez az esemény felgyorsítja a "nemzetköziesítési" projekteket.
A siker kulcsa az igények megfogalmazására és annak rálátására való nyitottság.
Még épp időben!
20 éven át fix kamatot ígér a dániai bank.
A háziorvosokra is kiterjesztik az orvosi béremelést, de esetükben a növekedés mértéke attól is függ, hogy a doktor szorosabb vagy lazább praxisközösséget vállal - írta pénteki számában a Magyar Nemzet a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Gulyás Gergely bejelentését felidézve.
A késlekedés életekbe kerülhet.
5,5 milliós karóra; bő 11 millás fülbevaló.
Még a karantén is tűrhetőbb egy ilyen csodás helyen.
Magyarországon immár 1912 óta létezik családi pótlékszerű ellátás, ugyanakkor az évtizedek során számos változáson ment keresztül. Viszont ami számunkra jelenleg a legfontosabb, hogy 2008 óta egy fillérrel sem emelkedett az összege, holott hol vannak már a 13 évvel ezelőtti árak! A Pénzcentrum megnézte, mire volt elég akkor és mire elég most 12 200 forint.
Az utazásra és az exportra is hatással lesz.
Minimálbér került bevezetésre az egyik svájci kantonban. Az új törvény szerint óránként 23 frankos, azaz 7 800 forintos lesz a minimális kereset, amit a dolgozóknak adni kell, ez egy hónapban csaknem 1,4 millió forint.
Nem csak a magyar egészségügy helyzete kétségbeejtő, de külföldön is rengeteg orvos hiányzik a rendszerből - látszik ez a feladott álláshirdetések számából. Sok nyugat-európai kórház kifejezetten a magyar piacon hirdet. és csillagászati összegeket kínál az itthoni egészségügyi dolgozóknak. Éppen ezért nincs mit csodálkozni azon, hogy évente rengeteg orvos, ápoló, és patikus hagyja el Magyarországot.
Csábítónak tűnő ajánlattal toboroznak magyar lányokat Svájcba, feltehetően erotikus munkára: heti 1 milliós fizetést kínálnak, állításuk szerint legálisan. Azt azonban kevesen tudják, hogy legálisan mindössze 90 napot lehet dolgozni prostituáltként egy évben az alpesi országban, arról nem is beszélve, hogy az emberkereskedelmet és a prostitúció elősegítését szigorúan büntetik.
Az egy kilóméterre eső költség itthon nagyon magas.
Luxusfizetés várja őket, és a szállás miatt sem kell aggódniuk.
Országos szinten is jobbak vagyunk.
Az idősebb generációnál nem Anglia a sláger.
Otthoni elkészítésre is lehet majd vásárolni porok és mirelit formájában.
Mutatjuk, melyik országban vannak a legboldogabb emberek.