A közintézményekre is lecsapott a rezsihorror: vajon ezt túl fogják élni?
Meglepő módon az állam felé áll fenn a legkevesebb tartozás: sokkal inkább a rezsivel és a kifizetetlen árukkal tartoznak a közintézmények.
Meglepő módon az állam felé áll fenn a legkevesebb tartozás: sokkal inkább a rezsivel és a kifizetetlen árukkal tartoznak a közintézmények.
A prémium lakások piaca is túllendülni látszik a mélyponton. A 2023-as erős lassulás után idén a befektetők is kezdenek visszatérni ebbe a szegmensbe.
Magyarországon szigorúan tilos erkélynapelemekkel energiát termelni. Eközben Németországban tovább lazítanak a szabályokon.
Egy ma este megjelenő jogszabállyal belenyúl a kormány a lakossági rezsicsökkentési rendszerbe.
A földgáz tekintetében 7-8 százalékát jelenti most már Oroszország a teljes európai ellátásnak, ez korábban 40 volt.
Sokan aktívan próbálnak megbirkózni a pénzügyi kihívásokkal, és számos intézkedést tesznek a költségvetésük rendezése érdekében.
A szolgáltatók úgynevezett sávkorrekciót hajtanak végre, azaz a korábban piacin elszámolt mennyiséget visszaárazzák.
A kiválasztásra kerülő önkormányzatok – vagy az általuk megjelölt helyi intézmények/szervezetek – különböző mintaprogramok megvalósítására kapnak pénzügyi és szakmai támogatást.
A 700 forintos, rezsicsökkentés feletti gázár akkor lenne reális, ha a földgáz durván 100 euróval többe kerülne a tőzsdén, mint manapság.
A MEKH hatósági ellenőrzés keretében vizsgálta, hogy a villamos energia és földgáz elosztói engedélyesek a 2022-2023-as időszakban mennyiben tettek eleget a követelményeknek.
A magyar háztartások közvetve, de sokkszerűen fogják érzékelni azt, amit a rezsicsökkentés eltörlése a cégek számára hoz.
Tavaly május óta 200 forint/köbméter alatt van az orosz importgáz beszerzési ára, az átlag feletti fogyasztásra megállapított lakossági piaci tarifa azonban marad.
Már másfél éve, hogy csak átlagfogyasztásig biztosítja a rezsicsökkentést a kormány.
Több mint 255 ezer háztartási méretű naperőmű üzemel már Magyarországon.
Nagyon gyakran szervezett bűnözői hálózat áll az áramlopások mögött Magyarországon - tudta meg a Pénzcentrum a nagy hazai szolgáltatóktól.
Hozzányúl a kormány a rezsivédelmi alaphoz, összesen 371 800 000 000 forintot szabadítanak fel.
Feldmár Nóra és Koritár Zsuzsanna, a Habitat energiaszegénységi szakértői bemutatták új tanulmányukat az "Egy szociális klímapolitika lehetőségei az energiaválság után" címmel.
Noha a kormánynak rengeteg mozgástere lenne a gázárak csökkentésére, ezt mégsem teszi meg. Arra hivatkoznak, hogy 10-ből 9 lakossági felhasználó a rezsivédett sáv alatt fogyaszt.
Több mint 10 százalékkal esett vissza a lakossági földgázfogyasztás novemberben - ez derült ki a friss adatokból.
A lakossági ügyfelek azt a körülbelül 5 forintos árat kapják a visszatáplált energiáért, amennyit a szaldó elszámolásban a túltermelésért kaptak.