Mi folyik a magyar tőzsdén? Izgalmas szinteken mozogtak ezek a részvények
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 211,04 pontos, 0,47 százalékos emelkedéssel, 45 481,08 ponton zárt kedden.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 211,04 pontos, 0,47 százalékos emelkedéssel, 45 481,08 ponton zárt kedden.
A BUX 45 069,12 ponton zárt pénteken, 2,01 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
Részesedést szerezhet a Mol-csoport az Alteo energetikai szolgáltató és kereskedő vállalatban - derül ki a Mol által a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szombaton közzétett közleményből.
A szakértők szerinta helyzet kevésbé sötét, mint azt a piac látja, de még messze lehet a válság vége befektetői szempontból is.
A lengyel részvényeknek nagyon nyomottá vált az ára, a magyar piac viszont már kevésbé izgalmas a Hold Alapkezelő szakértői szerint.
A 2008-as válság óta először fordulhat a kocka: most éri meg igazén kötvényekbe fektetni.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3611,19 ponton zárt a héten, ami 39,70 ponttal, 1,11 százalékkal magasabb az előző hetinél.
Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten, a vezető részvények vegyesen teljesítettek.
Megérkeztek a friss számok.
Warren Buffett és a többi tőzsdei nagyágyú egymásnak ellentmondó stratégiákkal menedzselte befektetéseit, mindnyájukban közös amúgy, hogy igazán nagy kockázatot nem vállaltak a második negyedévben.
Jelentős kockázatokkal, érdemi bizonytalanságokkal néznek szembe mindazok, akik a részvénypiacra fektetnek most be, de máshol nem nagyon lehet hozamot termelni. Mutatjuk, mire kell figyelni!
A nagy hozamnak is ára van: az árupiacokon akár 70% is összejöhet, de közben teljes vagyonok is elillanhatnak a tőzsdén
Az ingatlan sokak számára a legkézenfekvőbb lehetőség, azonban a turbulens gazdasági környezetben sokan elbizonytalanodhattak, hogy még mindig érdemes-e ingatlanba fektetni.
2022 34. hetében a Pénzcentrum tematikus cikkekkel igyekszik majd segíteni a befektetési döntéseket.
Csökkenő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 43 662,95 ponton zárt pénteken.
Jelentős fordulattal kell szembenézniük a takarékoskodóknak: szemben az elmúlt évek kedvező helyzetével, az idén a részvénypiacok kiábrándítóan teljesítettek.
A részvényforgalom meghaladta a 48,564 milliárd forintot a múlt heti 36,141 milliárd forint után.
Korrekciót hozott a július a budapesti tőzsdén, naponta csaknem 10 milliárd forgott meg. A BUX 6,5 százalékkal ér most többet, mint az előző hónapban.
Külföldön már régóta divat a startup világban és már hazánkba is kezd begyűrűzni az, hogy a cégek bónuszként, vagy fizetésemelésként nem pénzt adnak, hanem a cég részvényeit.
Küszöbön a recesszió a világgazdaságban, ez azonban nem jelenti azt, hogy fedezékbe kell vonulni a befektetőknek.