Súlyos dolog derült ki az önkiszolgáló kasszákról: ez szinte minden magyar vásárlót érint
Az önkiszolgáló kasszákkal sok magyar vásárlónak meggyűlik a baja, sokan egyenesen betiltanák ezeket a berendezéseket.
Az önkiszolgáló kasszákkal sok magyar vásárlónak meggyűlik a baja, sokan egyenesen betiltanák ezeket a berendezéseket.
Az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége, idén március elejére sajtó-háttérbeszélgetést szervezett, ahol a tavalyi év tapasztalatairól és az idei évi várakozásairól esett szó.
A pénztártagok jellemzően december végén utalnak nagyobb összegeket számláikra, hiszen a visszatérítéshez elég befizetést teljesíteni, az összegeket elkölteni ráérnek jövőre is.
Az év utolsó hónapjában jellemzően áradnak az utolsó pillanatos befizetések az önkéntes megtakarításokba. 2022 sem lesz kivétel?
Budapesten egy VII. kerüli Lidl diszkont kapcsán robban a bomba a javában szép korú magyar vásárlók körében.
A támogatást igénybe vevő tagok körében a tavalyi év során átlagosan 100 ezer forint felett volt a költések összege ilyen célra.
Mennyire jellemző a rezsi fedezése egészségpénztárból, mi ennek a módja, és mennyi pénzt lehet így megtakarítani.
Az MNB összesen 9,15 millió forint bírságot szabott ki a Patika egészségpénztárra.
Az év végén a belföldi vásárlási tranzakciók darabszáma és értéke is 25 százalékot meghaladó mértékben növekedett az előző év azonos időszakához képest.
Az egészség- és önsegélyező pénztárak tagjainak száma 2,9 százalékkal 1,055 millióra nőtt 2021-ben.
Tagdíjbefizetést ösztönző kampányt indított idén februárban az egyik hazai magánnyugdíjpénztár.
Egy éve kötelező a vásárlók számára valamilyen elektronikus fizetési lehetőséget biztosítani azoknál a kereskedőknél, ahol online pénztárgépeket használnak.
Bár mintha az utóbbi időben lassítottak volna őrületes tempójukon a Lidl és az Aldi kasszásai, nem minden vásárló lélegezhetett fel.
A különleges boltba betérők anélkül vásárolhatnak és fizethetnek, hogy sorba állnának a pénztárnál vagy szkennelős önkiszolgáló kasszát használnának.
A hazai fesztiválok és szórakozóhelyek készpénzmentes fizetési rendszereinek szolgáltatóival szemben folytatott vizsgálatot a hatóság a 10%-os borravaló miatt.
Erről jobb, ha tudsz!
A magyar gazdaság egyik legfontosabb mozgatórugója, a belső fogyasztás, ha nem is zökkenőmentesen, de kimászik a gödörből.
A kereskedők kötelesek lehetővé tenni az elektronikus fizetést.
Jelentős megtakarítás és kiemelkedő hozam.
A fagyos piaci körülmények ellenére nem fázott meg az egészségpénztár.