Így is lehet: komoly homeoffice-támogatásokat oszt a román és az osztrák kormány
Rezsiköltségekre, eszközbeszerzésre kapnak súlyos pénzeket az otthonról dolgozók.
Rezsiköltségekre, eszközbeszerzésre kapnak súlyos pénzeket az otthonról dolgozók.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) nyilvántartása szerint 2019 decemberében a munkavállalóknak mindössze 1,1 százaléka dolgozott az elmúlt 4 hétben távmunkában, míg alkalmanként a dolgozók 1,8 százalékának nyílt erre lehetősége. A járvány hatására az arányok márciusban 3,4 és 4,1 százalékra nőttek, májusra együttes arányuk 17,2 százalékra nőtt. 2020 decemberében több mint 400 ezren dolgoztak otthonról.
A nagyszülői GYED feltételei egyszerűek: nagyszülői GYED 2021 évi tudnivalók. Mutatjuk, mennyi lesz a nagyszülői GYED összege 2021 évben a minimálbér 2021 alapján!
Munkaidő naptár 2021 évére: egyszerű munkaidő naptár 2021 nyomtatható formában! Mutatjuk, hogy nézzen ki a 2021 munkaidő naptár hetekre lebontva. A home office sem gond!
Ennek a fele sem tréfa.
Márciusban egyik pillanatról a másikra zárta be az ország a kapuit, és álltak át a magyar irodisták egy teljesen újfajta munkavégzésre, és úgy tűnik, ősszel is sokan fognak otthonról dolgozni. "Ám számos piaci szereplő munkatípusra tekintet nélkül vezeti be mondjuk az A-B hetet, miközben például a beszerzők és mobilapplikációt fejlesztő csapatok munkája aligha mondható azonosnak, más-más megközelítést és szervezést igényelnének" - mondta el a Pénzcentrumnak Nőthig-Hegedüs Enikő. De az edUcate Hungary ügyvezetője beszélt arról is, hogy 2020-ban globális paradigmaváltás történt: nagyon sokan rájöttek, hogy távolról is lehet hatékonyan működni, és elkezdtek máshogy gondolkodni a home office-ról, annak hatékonyságáról.
A második hullámban ismét egyre több magyar munkavállaló vonul home office-ba, azaz amíg a járvány le nem vonul otthonról dolgoznak. Ez azonban számos plusz költséggel járhat, nem csak a megfelelő eszközöket kell beszerezni, ha erről a cége nem gondoskodott, de a rezsiszámlák is megemelkedhetnek, hiszen nyakunkon a fűtésszezon. Itthon azonban már készül a jogszabálymódosítás, mely lehetőséget ad a cégeknek, hogy adómentes juttatás formájában megtérítsék ezeket a költségeket. De vajon mire elég ez a pénz?
A munkaidő naptár 2020 nyomtatható formában is elérhető: a home office dolgozók a 2020 munkaidő naptár sablon segítségével könnyebben számolhatják befektetett idejüket.
Tegnapi értesülések szerint hamarosan a Parlament elé kerülhet a Munka törvénykönyv módosítása, amely az otthoni munkavégzés rugalmasabbá tételét célozza. Ám a home office újraszabályozás főbb pontjait és további kérdéseket vetett fel.
1000 fős, reprezentatív lakossági kutatás keretében vizsgálták a hazai foglalkoztatás helyzetét a koronavírus járvány miatti hatósági szigorításokat követően. Július elejére, a felmérés idejére mindenütt feloldották a szigorú korlátozásokat. (A megkérdezett 1000 főből 591 volt foglalkoztatott.
Az új weboldal a bajba jutott művészeket segíti. Hozz létre tartalmat, mondj el egy verset, olvass fel, énekelj, és a nézők a megtekintésért fizetnek majd! - így szól a felhívásuk. A befolyt összeget a művészek minden hónap végén felvehetik, de jótékony célra is fordíthatják: három szervezetnek, a a Színházi Szolidaritási Alapnak, a Színházi Dolgozók Szakszervezete Segítsünk Alapítványának vagy a Független Előadó-Művészeti Szövetség segélyalapjának is felajánlhatják.
Azok a dolgozók, akik most otthonról dolgoznak, sok szempontból szerencsések: egyrészt a koronavírus okozta válság ellenére megtarthatták a munkájukat, másrészt nem kell a munkájuk miatt elhagyniuk a lakást, ezzel kitenni magukat és velük együtt élőket a fertőzésveszélynek. Más szempontból viszont egyáltalán nem rózsás a helyzetük.
Az otthonról dolgozók negyven százaléka érzi kevésbé hatékonynak a munkavégzését, és legtöbben a kollégákkal való interakciót, a rendezett munkaidőt, valamint a normális öltözködést hiányolják a kényszerű home office-ból - derül ki egy online felméréséből. A mintegy 850 válaszadó fele örül annak, hogy a bejáráson megspórolt utazási idejét magára fordíthatja, és többet lehet a gyermekeivel, vagy a házi kedvencével. Szinte minden otthonról dolgozó vet be eddig jellemzően nem használt digitális eszközöket - notebook, headset, webkamera stb. - a munkájához, a válaszadók 38 százalékát azonban a döcögő internetkapcsolat hátráltatja feladatai ellátásban.
Magyar munkavállalók tömegei kerülhetnek a napokban, hetekben hirtelen home office-ba. Ez pedig sokaknak okozhat fejtörést, hiszen hazánkban szinte egyáltalán nem része a vállalati kultúrának ez a foglalkoztatási forma. Pánikolni azonban nem kell, szakértők segítségével gyűjtöttük össze ugyanis a legfontosabb tudnivalókat annak érdekében, hogy mindenkinek a lehető legzökkenőmentesebben történjen meg az átállás. Zsákba macska nincs, sokaknak nehezen fog menni, de pikkpakk meg lehet csinálni, csak figyelni kell a kritikus buktatók elkerülésére.
A legtöbb munkahelynek a gyors változások közepette is sikerült felkészülnie a home office kialakítására, infrastrukturálisan nincsenek lényeges akadályok. A legnagyobb kihívást a munkavállalók teljesítményével kapcsolatos bizalmi problémák okozzák a cégek vezetői szerint.
Veszélyhelyzetet rendeltek el Magyarországon a koronavírus terjedése miatt, ez sokunkat teljesen új helyzet elé állít. Át kell gondolnunk például az otthoni munkavégzés lehetőségét is, hiszen ez az egyik legegyszerűbb módja annak, hogy minimalizáljuk a vírus jelentette kockázatot. A hazai cégek felkészültségére voltunk kíváncsiak.
Kiemelten fontos, hogy a cégek ellenőrizzék a távmunka végzést lehetővé tevő rendszereik biztonságát, mielőtt a koronavírus miatt otthoni munkavégzést rendelnek el, hiszen amint az egyes eszközöket a vállalat hálózati infrastruktúráján kívül használják, és azokat új hálózatokhoz és wifikhez kötik, a kiberbiztonsági kockázati emelkednek.
Elég kevés magyar dolgozhat otthonról az Eurostat adatai szerint: kevesebb mint a dolgozók két százaléka végezhet munkát otthonról. Hollandiában ehhez képest aranyélet van: az alkalmazottak 14 százaléka dolgozik otthonról, vagy legalábbis nem kell az irodába bejárnia. Az is kiderült, hogy Magyarországon több nő dolgozik otthonról, mint férfi. A home office jelentőségére már a cégek is rájöttek, egyes helyeken már külön rendszert is dolgoztak ki rá.
Az apák ezzel szemben csak lazsálnak.
Akik nem tudnak vagy nem akarnak kimozdulni otthonról, ma már számos lehetőségük van távmunkában dolgozni, nem csak telefonos operátorként, de akár marketing managerként vagy felsővezetői asszisztensként is elhelyezkedhetnek.