Újabb magyar cég ért el óriási nemzetközi sikert: európai díjat kapott
A kemény munka idén is meghozta gyümölcsét.
A kemény munka idén is meghozta gyümölcsét.
Depeche Mode, Iron Maiden és itt nem áll meg a sor.
Nem fognak örülni, akik már megszokták.
Ezt így vagy úgy, de szeptemberben ki kell fizetni.
Van, ahol több száz százalékkal is megnőtt a forgalom.
A vakáció végéhez közeledve a bőr önvizsgálata és egy célzott bőrgyógyászati szűrővizsgálat sem árthat.
A taxisok az idén több mint kétszáz alkalommal tagadták meg az ellenőrzést.
Sok magyar család emiatt szűkölködik ősszel.
Kevés pénzből hozzák ki a nyaralásukat a magyarok.
Kidőlt fákat, elzárt utakat és áramszünetet hagyott maga után a zivatar.
Napközben 38 fok is lehet.
A kánikula miatt kaptak egy kis türelmi időt.
Kissé szeszélyes az időjárás mostanában.
A jeges édességek forgalma öt-hatszorosára nő egy-egy kiemelkedően forró napon.
Rendkívüli lépés az E.ON-tól.
Sok esetben elkerülhető, vagy kisebb mértékű lenne a baj.
Érdemes sietni! Csak szeptember 4-ig tudjuk megkóstolni ezt a különlegességet.
Erről jó tudni, ha te is érzékeny vagy.
A többiben is van figyelmeztetés, csak alacsonyabb fokú.
A többség júliusban vagy augusztusban kapcsolódik ki.