Jó hír a nyugdíjasoknak! Idén kétszer is korábban érkezik a nyugdíj
A nyugdíjat minden hónap 12. napján utalják alapesetben. Azonban, ha ez a dátum hétvégére esik, akkor korábban érkezik a pénz, ahogyan idén még kétszer is.
A nyugdíjat minden hónap 12. napján utalják alapesetben. Azonban, ha ez a dátum hétvégére esik, akkor korábban érkezik a pénz, ahogyan idén még kétszer is.
Tegnap jelent meg a KSH kimutatása a fogyasztói árak augusztusi alakulásáról, amely rendszerint meghatározó abban, mekkora lehet a nyugdíjemelés mértéke novemberben.
A nyugdíjemelés mértéke idén összesen 23,3 százalék lehet, ebből ősszel 8,3 százalék érkezhet, viszont még semmi sem biztos.
Várhatóan november elejéig lesz egyirányú a forgalom az érintett szakaszon. A változás érinti az ott közlekedő buszokat is.
Idén januárban 15 százalékkal emelték a nyugdíjakat, mert ekkora éves inflációval számolt a kormány decemberben.
November elsejétől egységes keretrendszere lenne a tartózkodási engedélyeknek, a tervezet szerint a vendégmelósok meghatározott számban és szakmákban dolgozhatnának.
A magyar dolgozók összesen 11 munkaszüneti napot kapnak egy évben állami és vallási ünnepek okán, és mindössze 20 napnyi alapszabadságot.
A nyersolaj ára az utóbbi kétheti emelkedéssel ellensúlyozta azt a zuhanást, amit az év első két napjában tapasztalhattak a befektetők.
Tavaly november óta izgulhattak a magyar postások. Úgy tűnik azóta felülvizsgálták a terveket.
Az MNB 2022. december 21-én rendelte az Erste Bank által megvásárolt Commerzbank Zrt. végelszámolását.
Kíváncsiak, hogy az élelmiszerárak kiugró emelkedésében közrejátszhatott-e versenyjogsértés vagy versenytorzulás
A legmagasabb infláció decemberben az EU-ban Magyarországon volt, 25,0 százalékos az Eurostat adatai szerint. A KSH 24,5 százalékot mért.
Szűk határidőkkel, pluszköltségekkel és kivitelező hiánnyal kell az idén is szembenéznie annak, akik napelemes megújuló rendszerekkel szeretnék fedezni háztartásuk energiaigényeit.
A vártnál nagyobb mértékben csökkent decemberben az infláció az euróövezetben éves szinten, tovább távolodva az októberi rekordszinttől
Az októberi negatív rekord után némileg vissza tudott kapaszkodni novemberben a babaváró hitel új szerződéseinek összege.
Minimálisan ugyan, de több személyi kölcsönt vettek fel a magyarok 2022 novemberében, mint az azt megelőző hónapban.
A Pénzcentrum most összeszedte, hogy mikor várható a családi pótlék 2023-ban, illetve mit is kell róla tudni pontosan.
Az alszámlák átjárhatóságát 2022. február 1-je óta tette lehetővé a kormány, a megszüntetésük kidolgozását pedig a novemberben bejelentett turisztikai csomag keretében írta elő.
Majdnem egy hónappal rövidebb lesz a téli kikapcsolási moratórium az MVM-nél, mint az elmúlt két évben volt - derítette ki a Pénzcentrum.
Meglátszik a tél hatása: két hétnyi vb alatt több mint 8 millió palack sör fogyott a kiskereskedelmi egységekben,