Hatalmas változás jön a MÁV-nál a jövő héten: módosul a menetrend a nyár végéig
Augusztus 12-től 31-ig jelentősen módosul a nemzetközi vonatok menetrendje a Budapest-Győr-Hegyeshalom vonalon.
Augusztus 12-től 31-ig jelentősen módosul a nemzetközi vonatok menetrendje a Budapest-Győr-Hegyeshalom vonalon.
Nőtt az élelmiszerek világpiaci ára júliusban júniushoz képest az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapján pénteken közzétett adatok szerint.
Az adóügyi digitalizáció, nemzetközi e-számla megfelelés kihívást jelent minden külpiacon is tevékenykedő vállalkozás számára.
A felsőoktatásba felvételizők július 26-án este nyolc órától SMS-ben kaptak értesítést arról, hogy felvették-e őket valamelyik általuk megjelölt intézménybe.
Növelné a tranzitforgalmat a kormány. A tervek szerint minőségi szolgáltatásokat vezetnének be, mint az őrzött parkolók és szálláshelyek, illetve hatékonyabb útdíjellenőrzés lenne.
Többek között a környezetvédelemre, az emberi jogokra, az egyenjogúságra és a béke fontosságára reflektálnak idén a Sziget Nagyszínpadán nemzetközi előadók.
Csaknem ezer belföldi és nemzetközi járatot érint szombaton az olaszországi repülőtereken a földi kiszolgáló személyzet munkabeszüntetése.
Júniusban a nemzetközi élelmiszer-nyersanyagárak irányadó átfogó árindexe 122,3 pont lett, ami 1,7 pont (1,4 százalék) csökkenés májushoz képest.
Csökkenhet a paradicsom ára a magyar piacon is, részben a holland termelők váltása miatt. Az eltolt ültetések ugyanis jelentős változásokat indítottak el.
A Nemzetközi Energia Ügynökség jelentése szerint a hűtés lesz a globális villamosenergia-igény egyik legfőbb hajtóereje a következő három évtizedben.
Nemzetközi utazás előtt legalább 2-6 héttel érdemes utazás-egészségügyi és oltóközpontot felkeresni.
A 300 kW teljesítményű egyenáramú töltők a DC-töltők között leginkább elterjedt 50 kW-os villámtöltőkhöz képest hatszor gyorsabb töltést tudnak biztosítani.
Udvaros Dorottya Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt választották a nemzet színészévé a cím jelenlegi birtokosai - közölte a Nemzeti Színház.
Közel 6000 hím, felnőtt elefánt súlyával vagy 1115 négytengelyes jármű (kamion) össztömegével azonos súlyú aranytartalékkal rendelkeznek a világ jegybankjai.
Májusban a baromfihús, a marhahús és a sertéshús nemzetközi árai is emelkedtek.
A Honvédelmi Minisztérium bejelentése szerint az orosz-ukrán háború miatt idén elmarad az augusztusra tervezett kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Hadtechnikai Bemutató.
A hiány növekedése szerencsétlen módon egybeesett a (nemzetközi, majd a hazai) kamatok emelkedésével is, így egyre drágább a korábbi adósságok finanszírozása.
Nemzetközi szinten romlott a pénzügyi környezet az amerikai bankcsődök miatt.
May the 4th Be With You - azaz “az erő legyen veled”! A nemzetközi Star Wars-nap apropóján összegyűjtöttük a hazai vásárlók körében legnépszerűbb termékek listáját.
A magyar gazdaság a veszélyes nemzetközi környezetben is elkerüli a recessziót, 2023 egészében 1,5%-kal, jövőre 4%-kal növelheti teljesítményét.