Belehúztak a nyugdíj előtt álló magyar dolgozók: rengeteget dolgoznak, mitől tarthatnak?
Az idősebb (55–64 éves) korosztályban 2,8 százalékponttal, 69,6%-ra emelkedett a foglalkoztatási ráta.
Az idősebb (55–64 éves) korosztályban 2,8 százalékponttal, 69,6%-ra emelkedett a foglalkoztatási ráta.
A KSH adatai alapján megvizsgáltuk hogyan alakult a nettó átlagos kereset, a munkanélküliségi ráta és a nyilvántartott álláskeresők aránya 2023 januárja és augusztusa között.
A magyar gazdaság gyengélkedése erős nyomot hagyott a munkaerőpiacon tavaly. A foglalkoztatottsági adat szépen csillog, ám a munkanélküliség nő, és a helyzet egyre csak nehezedik.
A rendszerváltás óta nem volt olyan alacsony a regisztrált álláskeresők száma, mint 2023-ban.
Egy friss kutatás szerint 3 magyar munkavállalóból 2 nem a jelenlegi munkahelyén képzeli el a jövőjét a következő évben.
Egyelőre nem látni, pontosan kik dolgozhatnak majd a BYD új, Szegedre tervezett autógyárában.
Októberben összesen 4 millió 757 ezer fő dolgozott Magyarországon, míg a munkanélküliek létszáma 202 ezer főt tett ki – közölte a statisztikai hivatal legfrissebb jelentésében.
Októberben a fogyasztói várakozások érezhetően javultak, míg az üzleti kilátások valamelyest romlottak.
Az elmúlt évek munkaerőhiányából fakad, hogy sok munkahelyen állandósultak üres pozíciók, és ugyan nem is gondolnánk, de ez az egyik legdrágább pluszköltség a munkáltatónak.
Az adatokból kiderült, hogy a legkisebb lakosú magyar faluban, Iborfián a legmagasabb a foglalkoztatottak aránya, a legtöbb munkanélküli pedig a Baranya vármegyei Gilvánfán él.
A Központi Statisztikai Hivatal közzétette a legfrissebb foglalkoztatottsági és munkanélküliségi adatokat.
Mi az összefüggés a válságok és a munkanélküliség között? A közgazdasági elmélet szerint gazdasági visszaesések, tartósabb válságok során megemelkedik a munkanélküliség.
Az új gazdasági helyzet egy újszerű vállalati stratégiát is lehetővé tesz, amit munkaerő-felhalmozásnak hívnak.
Számos olyan település van Magyarországon, ahol nincsen fejlett közlekedés, és most az is kiderül, hogy hogyan állnak ezek a települések a gépjárművek arányában.
Kiértékelték a fiatalok munkanélküliségi rátáját az OECD országokra és Kínára.
Jelenleg nem látszik, hogy mi húzhatná ki Magyarországot a gödörből - mondta el a Pénzcentrumnak adott interjújában Dr. Pogátsa Zoltán közgazdász, szociológus.
2012 és 2022 között mintegy 4 százalékos volt a magyar lakosság természetes fogyása annak ellenére, hogy többen költöztek Magyarországra, mint amennyien elvándoroltak.
Az Európai Unióban 2023 első negyedévében a 15-64 évesek 18 százaléka se nem dolgozott, se nem volt tanulói jogviszonya.
A hazai elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 14 ezerrel, a külföldön dolgozóké pedig 5 ezerrel nőtt.
Ugyan a magyar gazdaság adatai EU-s viszonylatban meglehetősen kedvezőtlenül alakultak, a munkanélküliségi rátát sikerült alacsonyan tartani.