Minimálbér emelés 2024: a szakértő szerint ekkora korrekcióra lenne szükség
A munkaadók nem szeretnék hogyha már idén általánosan korrigálni kéne az idei fizetésekből hiányzó részt
A munkaadók nem szeretnék hogyha már idén általánosan korrigálni kéne az idei fizetésekből hiányzó részt
Az infláció miatt a reálbérmutató tavaly szeptember óta a negatív tartományban mozog.
Még várni kell a féléves makrogazdasági adatokra, tehát egyelőre nem tudni, hogy lesz-e évközi emelés.
Elkerülhetetlennek tartja az évközi minimálbér-emelést a Magyar Szakszervezeti Szövetség.
Már tartanak az intenzív tárgyalások az európai minimálbér magyarországi bevezetéséről, a kormány pedig azt szeretné, ha a részletekről már az idén megállapodnának.
Már júliusban tárgyalhatnak arról, hogy év közben is emelkedjen a legkisebb megkereshető összeg.
Biztosan tárgyalóasztalhoz ül a héten a kormány, a munkaadók, illetve a munkavállalók képviselete, de hogy ez minimálbér-emelést is hoz-e magával, egyelőre nem tudni.
Nincs egyeztetés a kormány és a versenyszféra között az évközi minimálbér emelésről, és nem is valószínű, hogy ez be fog következni - mondta a Pénzcentrumnak Gazsi Attila.
A szakértő szerint kicsi az esély, hogy valóban legyen évközi növekedés a minimálbér és a garantált bérminimum területén.
Mivel még mindig nem akar csökkenni a fogyasztói árindex, az egyik szakszervezeti vezető arra számít, hogy automatikusan minimálbér-emelés történik.
Hiába a minimálbér emelés, hazánkban euróban még mindig az egyik legalacsonyabb annak összege a fejlett világban. De a bérek vásárlóerejét nézve sem túl fényes a helyzet.
Utánajártunk, léteznek-e ennél olcsóbb lehetőségek Budapesten azok számára, akiknek hirtelen olcsó szállás kell hosszabb távra.
A minimálbér-emelés kedvező hatással van az érintettek adóterheire is: az adott évben, az éves minimálbér felét meg nem haladó jövedelmük mentes az szja-fizetési kötelezettség alól.
Tavaly októberben bruttó 515 500 forint a bruttó átlagkereset, ami viszont 2,2%-kal kevesebbet ért 2021 végéhez képest.
A minimálbérrel együtt emelkedett az érettségik ára is: ha valaki például javító, szintemelő vizsgát tenne, akkor keményen fizetnie kell.
Szakmunkás minimálbér 2023 nettó és bruttó összegek: mutatjuk, mennyi lesz a szakmunkás minimálbér 2023 évében, mennyi a 8 és a 6 órás szakmunkás minimálbér 2023 során!
Jelentősen növekszik a minimálbér, a garantált bérminimum, és ezáltal a gyermekgondozási díj (gyed), a hallgatói gyed és a gyermekek otthongondozási díja is.
Kinek jár a garantált bérminimum 2023 évében, mennyi a garantált bérminimum összege 2023 évétől? 2023 garantált bérminimum emelés: mutatjuk, mennyit nő a garantált bérminimum!
Szakmunkás minimálbér 2023, garantált bérminimum 2023: mutatjuk, mennyi lesz a minimálbér 2023-ban, mennyi a bruttó és a nettó minimálbér. Mennyit nőnek a bérek 2023-ban?
Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár azonnali sajtótájékoztatót tartott csütörtök délután a minimálbér-tárgyalások eredményéről.