Így gazdagodnak meg őrülten a végrehajtók Magyarországon: óriási a vagyonuk
Tovább gyarapította vagyonát a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar – derült ki a szervezet 2023-as évre vonatkozó gazdasági beszámolójából.
Tovább gyarapította vagyonát a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar – derült ki a szervezet 2023-as évre vonatkozó gazdasági beszámolójából.
Enyhe emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén csütörtökön.
A tavalyi azonos időszakhoz képest több mint 300 millió köbméterrel, 5,2 százalékkal kevesebb földgázt használtunk fel idén januártól szeptemberig.
Kihúzták a Hatoslottó nyerőszámait a 40. játékhéten. Lássuk, elvitte-e valaki az 1,01 milliárdos főnyereményt?
Az ár jelentősen csökkent, az alapterület viszont egy lakás méretével lett nagyobb az egykori miniszter villájánál. De más furcsaságok is vannak.
Ezen a héten is élőben közvetítettük az Ötöslottó sorsolását. Lássuk, elvitték-e a fél éve halmozódó főnyereményt, amely már 5 milliárd 935 millió forint volt ezen a héten?
Kihúzták az Eurojackpoton a 40. játékhét második sorsolásának nyerőszámait. Vajon most mekkorát kaszáltak a honfitársaink?
Számottevően csökkenő mértékben, de jó eséllyel jövőre is fennmarad a biztosítási szereplőket terhelő extraprofitadó.
Egyre többször lehet a közbeszédben a zöld átállás lassú üteméről hallani.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető indexe, a BUX, szeptemberben új erőre kapva folytatta az előző hónapokban látott emelkedést:
A kormány mindent megtett a dunaújvárosi Vasmű megmentéséért,de a Liberty nem teljesítette a vállalásait
Hatalmas megszorításhullámba kezdett a kormány, és legalábbis kérdéses, hogy ezt vajon csak a nagyívű projektek kapcsán fogjuk-e látni.
30 hete nincs telitalálatos az Ötöslottón, így Magyarország legismertebb számsorsjátékán az ezen a héten a megnyerhető összeg már 5,727 milliárd forintra duzzadt.
A megtakarítók 14%-a élne a lehetőséggel, ha megvalósulna a Nemzetgazdasági Minisztérium elképzelése a nyugdíjmegtakarítások lakáscélú felhasználhatóságáról.
1800 milliárdos kamatkifizetés lesz esedékes csak a prlmium állampapírok esetében, akinek tehát ilyenje van, már csak keveset kell, hogy várjon.
45 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csökkenő átlaghozamok mellett az ÁKK.
„A háborúhoz három dolog kell – pénz, pénz és pénz." A cikkben bemutatott videón látható, hogy szó szerint néhány másodperc alatt lehet dollármilliókat elfüstölni.
Miért követ el hibát az, aki finanszírozás nélkül vág bele ma ingatlanvásárlásba?
A tavalyi évet követően az elmúlt évtizedben idén másodszor lépte át a tízmilliárd forintot a viharszezon biztosítói kárrendezése.
Alultervezhettek a hit- és erkölcstanoktatásra szánt pénzekkel, most plusz forrást kell előteremteni hozzá.