A bankoknak is hirdetniük kell az árfolyamgátat
Kötelesek tájékoztatást adni az ügyfeleknek arról, hogy mennyit spóroltak meg az árfolyamgáttal.
Kötelesek tájékoztatást adni az ügyfeleknek arról, hogy mennyit spóroltak meg az árfolyamgáttal.
Lapértesülések szerint 17-20 százalékkal csökkentenék a havi törlesztőrészleteket.
Még a választások előtt dönt a kormány a devizahitelek ügyében.
Nem csak a Kúria, hanem az Európai Bíróság döntésére is vár a kormány.
Az árfolyamgát kiszélesítését üdvözli, az ingyenes készpénzfelvételt azonban társadalmilag károsnak tartják.
A Magyar Bankszövetség elhatárolódik a hitelszerződések vélelmezett - tömeges vagy előrehozott - felmondásával kapcsolatos aktivitástól, még ennek felvetésétől is, és erre fel is hívta tagjai figyelmét - közölte a szövetség pénteken az MTI-vel.
Átmenetileg 3 hónapra felfüggeszti az árfolyamgátra jogosult, nem teljesítő deviza alapú jelzáloghitel ügyletek felmondását az Erste Bank annak érdekében, hogy a legrászorultabb ügyfelei is igénybe tudják venni a kiszélesített árfolyamgát adta lehetőségeket. A bank szerint a lépéssel a legnehezebb helyzetben lévő családok lehetőséget kapnak otthonaik megtartására - tájékoztatta a Pénzcentrum.hu-t az Erste.
A mostani húsáfa-csökkentés a munkahelyvédelmi akcióterv része, nem a rezsicsökkentés része, nem szociális szempontok alapján döntött a kormány - fejtette ki a közrádióban a miniszterelnök. Azt is elmondta, hogy ma este találkozik az OTP elnökével. A következő évekre pedig fantasztikus éveket ígért, kormányon maradásuk esetén.
Túlzottan nagy várakozásokkal tekint a közvélemény és a kormány a Kúria devizahitelekkel kapcsolatban várható vagy lehetséges döntéseire.
A kormány nem zárja ki, hogy elfogadja a Magyar Bankszövetség javaslatát a devizaalapú jelzáloghitelek problémájának kezelésére, miután azt nyilvánossá tették és megvitatták.
Az állam csak akkor vállal garanciát a gyűjtőszámlára, ha a bankok elengedik a tartozás egy részét.
A 20 millió forintnál nagyobb összegű hitelt felvevők is élhetnének a lehetőséggel.
A kormány szerdán megbeszélést folytatott a devizahitelesek helyzetének rendezéséről.
Abankok még a külön számlán gyűlő adósság egy részének elengedésébe is belementek volna.
A Magyar Bankszövetség pénteken benyújtott javaslatai Varga Mihály szerint nem orvosolják a kormány által a devizahitelesek megsegítésében legfontosabbnak tartott két problémát, ezért a kabinet november elején az Országgyűlés elé terjeszti a devizaadósok megsegítésére szolgáló saját javaslatait - közölte a nemzetgazdasági miniszter hétfőn.
A novemberi határidő előtt már pénteken benyújtotta a bankszövetség a devizahitelekre vonatkozó mentőcsomagját.
A bankok nem használták fel az időt megfelelően, hogy támogassák az ügyfeleiket.
Az elmúlt hetek híreiben szereplő javaslatoktól eltérő megoldással állt elő két egyetemi oktató.
Kitaláltuk, hogy mit szeretne a kormány. Maga lenne a megtestesült álom.
A teljes svájci frank alapú devizahitel-állomány forintosítását 206-207 forintos árfolyam mellett kellene végrehajtani.