Szerencsés napra virradtak akik ebbe fektették a pénzüket: emelkedéssel nyithat a tőzsde
Emelkedéssel nyithat csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
Emelkedéssel nyithat csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
Az arany ára hétfőn növekedett, mivel a befektetők az amerikai gazdaság állapotáról tájékoztató jelentéseket vártak.
A 77 milliárdos csalással megvádolt egykori Quaestor-vezér azt is elárulta, miből él jelenleg: mint fogalmazott "keresi még a helyét", idejét a tárgyalásokra felkészülés köti le.
A készpénz elsődleges vonzóereje az kézzelfoghatóság, valamint a pénzköltés követhetősége.
A könyves piacvezető cég, a Libri-Bookline Zrt. tavaly 33,5 milliárd forint árbevételt mutatott ki, ami csaknem 10 százalékkal több az előző évinél, a nyeresége viszont csökkent.
Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken, a nemzetközi piacokon sincs határozott irány az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
Leginkább attól félnek a magyar háztartások, hogy újra gigainflációval kell szembenézniük, ezért aki teheti, most félretesz.
Az ÁKK 10-10 milliárd forintért vitt piacra 3 éves, 5 éves és 10 éves lejáratú államkötvényt.
Jelenleg úgy 30 ezer ember van Magyarországon, akik most is aktívan foglalkoznak bélyeggyűjtéssel.
Az szja-bevallás elmulasztása vagy késedelmes benyújtása esetén milyen jogkövetkezményekkel kell számolniuk a magánszemélyeknek?
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 61,35 pontos, 0,09 százalékos csökkenéssel, 68 485,50 ponton zárt szerdán.
Június 3-tól megújul a Magyar Állampapír Plusz állampapír: a befektetés kamatát érdemben megemelték, 5 év alatt az éves átlagos hozam 6,73% lesz.
Sávos, évi 6,73%-os átlagkamattal új Magyar Állampapír Pluszt dob a piacra az Államadósság Kezelő Központ.
A megtakarított pénzünk féltésének ösztönös reakciójával élnek vissza napjaink kiberbűnözői.
A milliomosok pénzügyi szokásai gyakran eltérnek az átlagemberekétől, különösen ami a költekezést illeti.
A minél korábban indított megtakarítás felbecsülhetetlen garanciáját jelenti az anyagi kiszolgáltatottságtól mentes, nyugalmas idős kornak.
Egy kutatás során több milliárdos is azt vallotta: vagyonuk növekedéséhez hozzájárult a felesleges kiadások csökkentése.
Az arany, réz, ezüst és platina árfolyamai is rekordmagasságokba szöknek, olyanokba, amiket rég látott a világ.Kegyet
A legnagyobb mértékű, 2,42 százalékos, vagyis 23 forintos emelkedéssel a Magyar Telekom zárt, árfolyama 972 forinton fejezte be a hetet.
Ha maga az ügyfél adja meg belépési adatait a bűnözőknek, akkor a banki biztonsági rendszerek nem jelentenek megoldást.