Küszöbön a döntés: heteken belül megindulhat a gyermekek oltása
A Házi Gyermekorvosok Egyesületének információi szerint heteken belül meg lehet az engedély az egyik oltóanyagra.
A Házi Gyermekorvosok Egyesületének információi szerint heteken belül meg lehet az engedély az egyik oltóanyagra.
Az OECD-országok adórendszerének vonzerejét vizsgáló Tax Competitiveness Index idei rangsorában hazánk meglepő helyre került.
A boltlánc azt kéri, hogy az érintett vásárlók ne fogyasszák el a terméket, vigyék vissza bármelyik Spar-üzletbe, ahol visszaadják a pénz.
A határok mentén élők már most készülhetnek a lélekben a nagyobb sorokra, hiszen a töltőállomásokról nemigen lehet kitiltani a külföldieket.
Miután Magyarországon jelentősen megtorpant az oltási hajlandóság, a kormány és a szakemberek is kampányokkal igyekeznek oltakozásra bírnai a lakosságot.
A SPAR nem teszi kötelezővé a vakcinát dolgozói számára, azonban továbbra is arra kéri őket, hogy éljenek a vakcina lehetőségével, oltassák be magukat.
Megvannak az idei munkaerőpiaci preferenciákat vizsgáló felmérés eredményei, és az Év Legvonzóbb Munkahelye díj győztesei!
A munkaerőpiacról tartósan kiszorultak esetében gyakorta gond, hogy nem megfelelő a munkakultúrájuk.
Emelkedhet a halak ára, különösen a ponty esetében, amelyet elsősorban a karácsonyi időszakban érezhetnek meg a fogyasztók, árulta el az egyik halászati cég vezetője.
Magyarországon a lakosság 4,2 százaléka vallotta azt 2020-ban, hogy nem képesek kellemes hőmérsékletűre felfűteni ingatlanjaikat.
A Coface felminősítette a magyar gazdaságot, így az eddigi A4 helyett mostantól A3-as kategóriába tartozik, csakúgy, mint Szlovákia, Csehország vagy éppen Lengyelország.
A Sberbank Europe bankcsoport eladja több közép- és kelet-európai leányvállalatát, köztük a magyarországit is, hogy jobban tudjon összpontosítani kulcsfontosságú piacaira.
Hatalmas fejlesztések zajlanak a hazai gázhálózat központjában, Városföldön amelyek révén az ország bármely részén lévő felhasználó ellátható lesz gázzal.
Elengedhetetlen, hogy a magyar reptér új tulajdonosa bátor, innovatív szemlélettel építse ki a színvonalas szolgáltatást - vélekedik a szakember.
Autóvezetés közben folyamatosan koncentrálnunk kell, de vannak olyan rettegett útszakaszok, ahol életet menthet a fegyelem és a figyelem.
Karantén várja azokat, akik Romániába készülnek és nem rendelkeznek védettségi igazolvánnyal!
Annak ellenére, hogy a 18-65 éves magyarok döntő többsége, 88 százaléka szokott zöldséget és gyümölcsöt vásárolni, azok jóval kevesebben vannak, akik naponta fogyasztanak ezekből.
Vasárnapig jelentkezhetnek bankjuknál azok, akik továbbra is élnének a hitelmoratórium lehetőségével.
Sikeresnek bizonyul a bölény-visszatelepítési program, jelenleg már mintegy 105 egyed él szabadon a Szárkő-hegységben. A visszatelepített bölények először hetekig akklimatizálódnak egy bekerített területen, mielőtt szabadon engedik őket.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint már komolyabb mínuszok lesznek éjszaka; vasárnap napközben viszont akár 15 fokig is emelkedhet a hőmérséklet.