Különösen nagy veszélyt hozhat a válság hazánkban: sokkolóan kevesen tervezik meg költéseiket
Egy friss kutatás tanulsági szerint kevésbé foglalkozunk pénzügyeinkkel mint 10 éve.
Egy friss kutatás tanulsági szerint kevésbé foglalkozunk pénzügyeinkkel mint 10 éve.
A kiskerti epertermesztés esetében érdemes utánanéznünk annak, hogy milyen eperfajt sikerült beszereznünk.
Nyilvános ünnepéllyel egybekötött rendezvényen iktatták be május 14-én, szombaton Novák Katalint.
Ismét megjelent a jóléti index, az OECD kutatása, most a fizetéseket, és a foglalkoztatottságot vizsgáljuk, valamint azt, hogy mennyire vagyunk elégedettek mi magyarok.
A 14-es széria esetében még a sokat látott magyar vásárlók is meg fognak lepődni.
Korábban elterjedt a hír, több európia lap is megírta, hogy idén nyáron fillérekből nyaralhatunk Törökországban.
Napról napra többen érkeznek a háború sújtotta országból. Ezen a héten a pénteki az eddigi legmagasabb szám, de napról napra közel ezerrel többen érkeznek.
Új autó vásárlását tervezi minden harmadik magyar autós, tízből 7 megkérdezett ráadásul már 5 éven belül cserélné a gépkocsiját.
Milyen tényezők befolyásolják a magyar férfiak karrierválasztását, mennyire jól ismerik saját magukat és készen állnak-e letérni a járatlan útról - ezt vizsgálta egy friss kutatás.
Ebben a szezonban a legtöbben biztosra mennek, és nem kockáztatják meg a nagyobb utakat az újra és újra felbukkanó koronavírus és a háború árnyékában
Továbbra is elérhetők "filléres" repjegyek, ugyanakkor érdemes óvatosan bevásárolni ezekből.
Ha valaki nem bírja a turistatömeget és szívesen felfedezne új helyeket, számukra összeszedtük Európa eldugott kincseit.
A Wizz Air ügyvezető alelnöke a Pénzcentrumnak arról beszélt, hogy talán 2024-25-re jut újra a 2019-es szintre a légiközlekedési iparág. Kiderült, hová indítanak új járatokat.
A magyar felnőttek 13 százaléka mondta az, hogy egyáltalán nem boldog, 51 százalék pedig inkább vagy nagyon boldog
Évente 1200 baleset történik ittas vezetés miatt, ez a balesetek mintegy 8,5-9 százaléka.
A magyarok közel kétharmada vesz igénybe magánegészségügyi szolgáltatást.
Ezek voltak a legfontosabb hírek a 13. héten.
Ma már tudjuk, a fegyveres konfliktus hatásai alól egyetlen közeli ország sem vonhatja ki magát, jó okunk van aggódni.
A magyarok többsége a nagy választék és a kiszállítás ütemezhetősége miatt vásárol az online piactereken.
A Pénzcentrum legújabb kutatásában azt vizsgálta, miként hat a konfliktus a magyarokra.