Két hetet késik a magyar szamóca: érdemes kivárni idén
A hazai termés júliusig kitart.
A hazai termés júliusig kitart.
A magyar munkavállalók csaknem fele mondta azt a világjárvány alatt, hogy bármikor kész átképezni magát és egy teljesen más területen elhelyezkedni, derül ki egy friss kutatásból.
A magyar festészet remekművei mellett helyet kapott egy unikális iparművészeti értéket képviselő bútoregyüttes is kalapács alá kerül.
A 2-10 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatásra az 5000 fő alatti településeken vagy szabad vállalkozási zónákban működő mikrovállalkozások pályázhatnak.
Az e-kereskedelem végérvényesen a mindennapjaink része lett, szinte nincs olyan élethelyzet, amiben ne rendeltünk volna a netről.
Ellie Goulding, Parov Stelar, Timmy Trumpet és Sum 41 is fellép.
A foglalások száma 37 százalékkal emelkedett az egy hónappal korábbi adatokhoz képest.
A cégek mindössze 6 százaléka élt a moratórium lehetőségével
Megszületett a megállapodás.
2019 óta tízezres számban csökkent a külföldön munkát vállaló magyarok száma
A hét új márka 32 új árujának előállítása közvetlenül 35, alvállalkozókon keresztül pedig több száz foglalkoztatottnak biztosít munkát.
A vidéki fürdők számára nehézség az újranyitás és még a forgalom felpörgésére is várni kell.
Az első feladatsor kérdései között három olyan is van, amelyhez nem elég a szöveget értelmezni, nyelvtani tudást is igényel a megoldás.
Minden 5. cég terelte jogi útra a követelését
A vizsgált közel 20 ezer intézmény közül idén bekerült a világ vezető egyetemeinek top 3,5 százalékába, Magyarországi viszonylatban az SZTE a második legjobb magyar egyetem lett.
Az egyik megállapodás már szombattól érvényes.
A hazai alma mellett már kapható a friss hazai fóliás szamóca, de készülj fel, nem olcsó.
Bár arányaiban sok nő jelentkezik egyetemre és végez jó eredménnyel, kevesen maradnak a pályán vagy érnek el magasabb tudományos fokozatot.
Az ELTE magasan a legnépszerűbb az angol nyelvű sajtóban, de mi köze a Debreceni Egyetemnek egy nigériai valóságshowhoz? És miért szeretnek a külföldi hallgatók Pécsre járni?
Érdemes közelebbről is megvizsgálni a kormány által közzétett adatokat: valami nagyon hiányzik innen.