Hiába a nyitás, fuldokolnak a magyar éttermek: a szakácsok java része pályát váltott
Rengeteg nehézséggel kell szembenéznie a magyar vendéglátóiparnak, hiszen a turisták elmaradása mellett hatalmas a munkaerőhiány a szektorban.
Rengeteg nehézséggel kell szembenéznie a magyar vendéglátóiparnak, hiszen a turisták elmaradása mellett hatalmas a munkaerőhiány a szektorban.
2015-höz képest arányaiban több gyerek született úgy, hogy szülei házastársak voltak.
z ősz leggyakoribb és legkedveltebb gyümölcse az alma, sőt egész télen fogyaszthatjuk ezt a rendkívül jótékony hatású termést, ha jól tároljuk.
A magyar gazdák elkötelezettek a precíziós technológiák mellett, a megkérdezettek fele már jelenleg is használja a legmodernebb eszközöket.
Itthon az illatos borokat, a könnyed rosékat, és a tradicionális vörösborokat keresik elsősorban.
Augusztus 31-ig, az eredetileg 400-as kerettel tervezett szolgálatra csaknem 700-an jelentkeztek
Évtizedek óta hiányzó korszerűsítések valósulhatnak majd meg a milliárdos büdzséből.
Részben mikrobiológiai szennyezettség miatt, részben pedig mert a termékek érzékszervi elváltozást mutatnak.
Gyakorlatilag húsvét óta, nem emelkedik az ár, amit erőteljesen befolyásolt a leginkább lengyel import is.
Fordító kisokos kezdőknek: Google Fordító angol magyar fordító, német magyar fordító, hogyan lehetsz milliomos fordító PDF. Ki a Google Fordító magyar hangja, a Google Fordító ki?
Országszerte ünnepségeket, kenyérszentelést, tűzijátékot tartanak ma, az államalapítás ünnepén, Szent István napja alkalmából.
Kiváló minőségű, hagyományos magyar ízvilágú élelmiszerek kerülnek még a nyáron az áruházlánc polcaira.
Az egész világon nagyjából 1300 törzskövezett példányt tartanak számon az erdélyi kopóból.
A Pénzcentrum utánanézett, pontosan mekkora állami díjazásban részesülnek majd az érmes, pontszerző helyen végzett paralimpikonjaink.
Két hasonló minőségű és árú külföldi, valamint hazai termék közül 80 százalék a magyart választaná. Viszont honnan tudhatja, hogy valóban magyar terméket vesz?
Tizedére zsugorodott az elmúlt években a kuvaszállomány hazánkban.
Hat arany, hét ezüst és hét bronz: az 1996-os, atlantai ötkarikás játékok óta a legjobb magyar teljesítmény. Valaki a női vízilabdásoknak köszönhetően őrült pénzt nyert a Tippmixen.
1,8 milliárdért dobta piacra egy kastélyokkal foglalkozó ingatlaniroda az Országos Pszichiátriai és Neurológiai intézet egykori épületét.
A munkaerőhiány már legalább annyi fejtörést okoz a magyar zöldség-gyümölcs termelőknek, mint az időjárási időjárási viszontagságok. Még a magas fizetések sem hoztak megoldást.
Az eredetmegjelölés azt is igazolja, hogy a termék kiemelkedő minőségének elérésben meghatározó szerepet játszik a termesztés során alkalmazott közvetlen emberi közreműködés.