Végre lejjebb mehetnek a lakossági rezsiárak? Tisztul a kép, egyre több az intő jel
Elképzelhető, hogy hamarosan csökkennek a lakossági piaci energiaárak. Legalábbis több jelből is erre lehet következtetni.
Elképzelhető, hogy hamarosan csökkennek a lakossági piaci energiaárak. Legalábbis több jelből is erre lehet következtetni.
A babaváró konstrukció sajátosságai miatt a támogatott kölcsön aránya a lakossági hitelállományon belül is látványosan növekszik.
A tavalyi népszámláláson gyűjtött adatok elemzésének előzetes eredményei további bizonyítékot szolgáltatnak arra, hogy gyorsan öregszik és létszámában riasztóan fogy a Magyarországon élő lakosság.
Már nem csak jó időben használjuk és a pénzt sem sajnáljuk a kerékpárra egy friss elemzés szerint.
Tavaly március óta nemcsak, hogy nem nőtt, de egyenesen csökkent a forgalomban lévő készpénz összege Magyarországon.
9 millió 604 ezren vagyunk, 4 és fél millió lakást számolt össze a Központi Statisztikai Hivatal az október óta zajló népszámláláson.
Hatalmas területekről való tömeges elvándorlással fenyeget a tengerszint-emelkedés az ENSZ-főtitkár szerint.
Több szempontból is kapkodás és átgondolatlanság fedezhető fel a ma bejelentett, nagy ívű tervekben - ezt mondták a Pénzcentrumnak a mai kormányinfó után megkérdezett szakértők.
A Dunai Finomító átalakítása mellett terítéken van a villamoshálózat fejlesztése és valamilyen lakossági energiahatékonysági támogatás is.
Németországban nem volt nagy tiltakozás, Debrecenben mégis nagy a lakossági ellenállásnak a kínai akkumulátorgyárral szemben. Mi lehet a háttérben?
A lakosság munkanélküliségtől való félelme némileg erősödött a GKI Gazdaságkutató konjunktúraindexe szerint.
2022 decemberében 7366 gyermek született, 0,5 százalékkal, 34 újszülöttel több az egy évvel korábbinál.
Nemrég módszert váltott a KSH a munkanélküliség becslése kapcsán, és azóta kisebb az ingadozás az adatokban.
Várhatóan 2023-ban sem javul jelentősen a magyar háztartások pénzügyi helyzete, bár talán nem lesz mély a válság.
Amíg 2022 januárjában a betöltetlen praxisokhoz 828 257 lakos tartozott, 2023 januárjában már csak 653 932 páciens tartozott betöltetlen fogorvosi körzethez.
2020-ban is a kispénzűek és a nyugdíjasok voltak az infláció nagy vesztesei, úgy a 2022-es, válságokkal teli évben is ők húzták a rövidebbet.
Ismét a komoly vevők dominálnak majd az ingatlanpiacon, mert véget ért az a korszak, amikor hitelből sokan beleugorhattak egy átgondolatlan ingatlanvásárlásba.
A zálogkölcsönt igénylők száma 2022 utolsó negyedévében közel 15 százalékkal nőtt az első negyedévhez képest.
A klasszikus Kádár-kockák az ország minden pontján megtalálhatóak, a magyar lakosság jókora része lakik ilyen házakban.
A magyarországi fogyasztás villamos energiából is mérséklődött a tavalyelőtti adatokhoz viszonyítva.