Kilenc dolgozó veszítette életét munka közben Magyarországon
Kis mértékben emelkedett a munkabalesetek száma az idei első negyedévben.
Kis mértékben emelkedett a munkabalesetek száma az idei első negyedévben.
Rezsicsökkentés, dohányboltok, nyugdíj, digitális átállás, Btk. és Ptk.
Lesz pedagógus-béremelés szeptember 1-jétől az életpályamodell bevezetésével együtt - közölte az emberi erőforrások minisztere vasárnap az MTI-vel. Balog Zoltán a kormány szombati döntését a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) vasárnapi kongresszusán jelentette be az érintetteknek.
Ez lett a kapkodás, végig nem gondoltság vége.
A Medián legutóbbi, május végi felmérése során megkérdezettek 68 százaléka szerint "a kormány elsősorban politikai szempontok alapján döntött, és többnyire a Fideszhez kötődő személyek kaptak trafiknyitási jogot" - közölte a közvélemény-kutató cég.
A köztisztviselők mellett a kórházi dolgozók is pihenéssel ünnepelnek.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ügyfélszolgálatain is szünetel az ügyfélfogadás július 1-jén, jövő hétfőn, a közszolgálati tisztviselők napján - hívta fel a figyelmet közleményben a NAV.
Eddig több mint száz fiatal kereste meg a Gyere Haza Karrier Pontot, hogy külföldről való esetleges hazatéréséhez segítséget kérjen - közölte a Gyere Haza Alapítvány.
A legtöbb esetben a szülők állják a nyári karbantartási, felújítási, átalakítási munkálatok költségeit az állami fenntartású és üzemeltetésű iskolákban − számolt be több iskolatitkár a Napi Gazdaságnak.
Hosszan tartó súlyos betegség után életének 68. évében elhunyt Arnold Mihály
Ennyit nyernek három év alatt az országgyűlési képviselőként is tevékenykedő miniszterek az egykulcsos adótáblával.
Kamatostól kell visszafizetnie a kölcsönbe adott pénz után kért, aránytalanul magas kamatokat az idén januárban jogerősen egy év nyolc hónap börtönbüntetésre és 709 ezer forintos vagyonelkobzásra ítélt csökölyi uzsorásnak, akit mellékbüntetésként a bíróság két évre a falujából is kitiltott.
Milliókat szakít pluszban egy tuti húzással az X-fator újdonsült mentora.
Illegális cigarettakereskedelemből élő orgazdákat lepleztek le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal észak-alföldi regionális bűnügyi igazgatóságának pénzügyi nyomozói Nyíregyházán - közölte a szervezet sajtóreferense pénteken.
Az Európai Bíróság elé idézi Magyarországot az unió Bizottsága az étkezési és az egyéb béren kívüli juttatásokat biztosító utalványok kibocsátásának korlátozó feltételei miatt.
Életének 81. évében szerdán meghalt Horn Gyula volt miniszterelnök.
Nem áll szándékában a kormánynak "választási ajándékokat" osztogatni.
Közel 1 200 álláskeresőt hívott be kétnapos győri toborzórendezvényére az Audi Hungaria Motor Kft., amely múlt héten avatta új járműgyárát a kisalföldi megyeszékhelyen.
Egyre nehezebben lehet megtölteni a magán táboroztatók faházait, ugyanis egyre kevesebb család tudja befizetni a gyerekét. Az állami Erzsébet-tábor viszont szélesebbre tárta kapuit.
Pécsett él, boldog, és anyagilag is helyrejött az élete Takáts Tamásnak. Az énekes három zenekarral járja az országot, mint mondja, fellépésekből sosem elég, de nem panaszkodik.