Drasztikus átalakulás jön a magyar munkahelyeken: indul a teljes újratervezés
Vigyázz! Kész! Rajt! Indul a csapat(úrja)építés, ez még csak a kezdet.
Vigyázz! Kész! Rajt! Indul a csapat(úrja)építés, ez még csak a kezdet.
Nem kevés pénzért.
Nemes Márton négy éve él és dolgozik Londonban. Bár még csak 34 éves, a képeit már most milliókért vásárolják meg a gyűjtők. A festőművész Székesfehérváron született, Magyarországon két egyetemre, a BME-re és a Képzőművészetire is járt, de egyiket sem fejezte be, ennek ellenére már a húszas évei közepére bekerült a Deák Erika Galériába, ekkor már képei eladásából élt. "Mindig vannak falak, amiket át kell törnöm" - vallja Nemes Márton, akivel a Pénzcentrumnak adott életútinterjúja során beszélgettünk többek között: a művészethez vezető útjáról; a gyermekkoráról, arról, miként viszonyultak a szülei a törekvéseihez; hogy mennyivel másabb a londoni művészvilág, mint a budapesti; hogyan hatott a művészetére az angol főváros; hogyan fogadták Magyarországon, hogy már igen fiatalon meglehetősen nagy sikereket ért el; mit szólt ahhoz, hogy az MNB több képét is megvásárolta, vagy hogy mi a véleménye arról, a magyar piac meddig fogja még elbírni a festményei rohamos árnövekedését.
Így tehetsz félre egyszerre rövid- és hosszútávú célokra.
Szép eredmény.
Ilyen is van.
Megállapodott a 2021-es bérfejlesztésről a Tesco-Global Áruházak Zrt. és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ), valamint a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ). A Tesco nemcsak átlagosan 5,5 százalékkal emeli az áruházakban és logisztikai központokban dolgozó munkatársai bérét, de azt 2021-ben is gyermekvállalási és beiskolázási, jubileumi, egészségügyi és szociális elemeket is tartalmazó juttatási csomaggal egészíti ki közel 4 milliárd forint értékben.
Mikor változik a közalkalmazotti bértábla 2021 évében? Mutatjuk, mennyi lesz a közalkalmazottak fizetése 2021 során, melyek a közalkalmazotti bértábla 2021 összegei!
A siker kulcsa az igények megfogalmazására és annak rálátására való nyitottság.
Eddig több mint százezezer embernek igényeltek ágazati bértámogatást, és mivel a koronavírus-járvány miatt a korlátozásokat fenn kell tartani, ezért a kormány meghosszabbította a programot március 10-éig.
Munkát keresni sohasem egyszerű dolog, ráadásul rengeteg álláshirdetés nem hogy segítene, még ront is a helyzeten. Nehezen értelmezhetők, rébuszokban beszélnek, 5 tonnányi elvárást támasztanak a jelentkező elé, aminek fejében pörgést és versenyképes fizetést ígérnek. De mi van ezek mögött? HR-szakértők elemezték a leggyakoribb álláshirdetési toposzokat, az agilitás elvárástól, a nyomás alatt dolgozáson át, a szenvedélyességig. Nem is gondolnád, ezek a mondatok mennyi mindent elárulnak magukról a munkahelyekről...
Több cég nem vagy csak részben tudja vállalni a szakmát tanuló diákok gyakorlati képzését, a szakképző iskoláknak maguknak kell ezt megoldaniuk.
Az egyszerűsített foglalkoztatás szabályai 2021: mi az egyszerűsített foglalkoztatás 2021 bér mértéke? Egyszerűsített foglalkoztatás hány órát dolgozhat, mik a követelmények?
Garantált bérminimum 2021 kormányrendelet: ennyi lett a garantált bérminimum 2021 nettó összege a minimálbér 2021 változása miatt. A 2021 garantált bérminimum mennyi lesz?
Szakmunkás minimálbér 2021: minimálbér 2021 kormányrendelet. Mutatjuk, mennyi a 2021 minimálbér! Ez a minimálbér 2021 Magyar Közlöny rendelet, az új minimálbér változás!
A kiskereskedelmi láncok felénél már eldöntötték, mennyivel emelkednek idén a dolgozói bérek - vagyis a felüknél még nem, azaz a tavalyi bérükért dolgoznak idén az alkalmazottak.
A magyar munkavállalók ahhoz, hogy jól érezzék magukat a munkahelyükön és elkötelezettek legyenek a munkáltató iránt, elvárják, hogy rendszeres legyen a kommunikáció a főnökkel, hogy jó legyen a személyes kapcsolatuk a kollégákkal, és hogy rugalmas legyen a munkaidő - derült ki egy friss, reprezentatív felméréséből, mely azt vizsgálta, milyen változásokat hozhat a koronavírus-járvány a munka világában.
Általánosságban elmondható, hogy bizonytalanul érzik magukat a magyar dolgozók, ugyanakkor némi optimizmusra adhat okot, hogy az elmúlt hónapokban komolyabb romlás nem tapasztalható a saját egzisztenciális helyzetük megítélésével kapcsolatban. A bizonytalansággal párhuzamosan a munkavállalók erősödő motivációját jelzi többek között, hogy az előző évhez képest több mint kétszer annyian lennének hajlandóak akár a saját költségükön is továbbképezni magukat, illetve a válaszadók kétharmada hajlandó lenne a mostaninál messzebbre, akár fél órával is többet utazni a munkahelyére, derül ki egy friss kutatásból.
Mire elég ez a 4%, ami csak 3,66%, hiszen februártól lép hatályba. Az inflációt sem ellentételezi. Megalázó ígéret egy még lebegtetett plusz 1 % emelésről - kezdik közös közleményüket a 2021-es minimálbérről szakszervezetek.