Újabb kapuk nyílhatnak a külföldi vendégmelósok előtt: már a Parlament előtt a javaslat
Az új, tervezett szabályok nem engedik a vendégmunkások családegyesítését, illetve letelepedését sem.
Az új, tervezett szabályok nem engedik a vendégmunkások családegyesítését, illetve letelepedését sem.
Már most 410 ezer vendégéjszaka-foglalást rögzítettek a magyarországi szálláshelyek húsvétra, ami 11%-kal több, mint tavaly.
Kevés külföldi vásárol ingatlant, de ha mégis tulajdonosok lesznek, akkor a magyar átlagnál tíz millió forinttal fizetnek többet egy ingatlanért.
A külföldiek visszatérését mutatja, hogy míg 2021-ben a vendégek 84 százalékát tették ki a magyarok, tavaly a forgalomnövekedés mellett is csak a 75 százalékát.
A felmérésből – amelynek keretében több mint 1100 hazai középiskolás válaszait dolgozták fel – az derült ki, hogy az érintettek 79 százaléka Magyarországon tervez továbbtanulni.
A szakértő elárulta, hogy a reálbérek csökkenése miatt várható keresletcsökkenés ellenére kiugróan, 22%-kal nőtt a vendégéjszakák száma
A külföldi érdeklődők szemében mindig is a város szíve – az V., VI., VII., VIII. és IX. kerület – volt a legvonzóbb.
2022. augusztusban éves viszonylatban a belföldi vendégek száma 14, a vendégéjszakáké 17%-kal csökkent, a külföldi vendégek száma 71, a vendégéjszakáké 60%-kal emelkedett.
Idén április és június között 4,7 millió alkalommal utaztak külföldre a magyarok, 53 százalékkal többször, mint a járvány által érintett, egy évvel korábbi időszakban.
Nagy kihívást jelent a magyarországi cégeknek a munkaerőhiány, ami a gazdaság teljesítőképességét is hátráltatja.
Hiába zárta ki a kormány már korábban a külföldieket a benzinárstopból, a gyenge forint miatt még mindig megéri a külföldieknek Magyarországra tankolni a piaci árakon is.
A forint árfolyamváltozása miatt olcsóbbá váltak a magyarországi eladó ingatlanok a külföldiek számára.
Nem tehet túl jót az épp kilábaló budapesti turizmusnak az, hogy több külföldi kormány is komoly veszélyekre figyelmezteti ide utazó polgárait.
2022 első negyedévében berobbant a bevásárlóturizmus Magyarországon, a hozzánk látogató turisták kétszer annyit tankoltak itt, mint korábban.
Kevés külföldi vásárol ingatlant Magyarországon, akik mégis, azok jellemzően Budapestben gondolkodnak és szinte mindannyian készpénzben fizetnek, átlagosan 52 millió forintot.
Az ünnepi hétvége forgalma a bevételekben is megmutatkozott, 9,6 milliárd forint realizálódott a szálláshelyeken.
A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei mintegy 22 milliárd forintos veszteséggel zárta a koronavírus időszakát, a látogatók száma sem közelítette meg a pandémia előtti időszakot.
A külföldi vásárlások az idén sem érik el a 2019-es szintet, amikor a teljes forgalom 5 százalékát adták.
Az elkövetési módszer nem ismeretlen a rendőrök előtt: a magukat civil ruhás rendőrnek kiadó tettesek többnyire külföldieket szemelnek ki.
Az elmúlt 30 évben soha senki nem mutatta meg a magyaroknak, hogy ez a főváros milyen szép hely.