Beért a katasztrófa a magyar oktatásban: egyre több iskola csatlakozik a sztrájkhoz
Felsorolták azt is, milyen változtatásokat tartanának fontosnak a közoktatásban, szerintük több probléma áll fenn évek óta.
Felsorolták azt is, milyen változtatásokat tartanának fontosnak a közoktatásban, szerintük több probléma áll fenn évek óta.
Július elsejével megszűnt a koronavírus-veszélyhelyzet, véget ért a közszolgáltatási díjak emelésének tilalma.
Nem sikerült megegyezni a kormánynak és a pedagógus szakszervezeteknek, úgyhogy holnapról jöhet a sztrájk.
Már most rengeteg tanár hiányzik a közoktatásból, ez pedig később kihathat a munkaerőpiacra is.
Megjelent a Központi Statisztikai Hivatal előzetes tájékoztatója a 2021/2022-es tanévről.
Két héten belül elstartol a 2022/23-as tanév. A boltokban már elindultak az iskolakezdési akciók, a szülőknek pedig hosszú a listája arról, hogy mit kell még beszerezni.
Országszerte rengeteg helyen keresnek tanárokat, van olyan intézmény,ahol egyszerre 5 betöltetlen pozíció is van. Mi lesz így az idei tanévvel?
Hamarosan a középiskolások is tanulhatnak a fenntarthatóságról, és akár érettségizni is lehet majd belőle.
Aggasztó a helyzet a köznevelésben: ősztől lehet, nem jut minden óvodai csoportra óvodapedagógus.
Egyes helyeken 350 forintból kell megoldani egy óvodás napi háromszori étkezését, ráadásul még a beszerzéssel is gond van.
Elkezdődött a középiskolai iratkozás, a diákok ezekben a napokban iratkozhatnak be a gimnáziumokba, középiskolákba.
Még a nyáron Pintér Sándor belügyminiszter elé kerül az oktatás átalakításának terve, ami szerint összevonhatják a vidéki iskolákat.
Mikor kezdődik a nyári szünet 2022-ben? Mutatjuk a felvételi ponthirdetés dátumát és azt is, hogy mikor kezdődik a középiskolai beiratkozás. Ekkor vannak az emelt szintű szóbelik.
A háború miatt eddig lehetett bírni emelés nélkül az iskolai menzákon, sokan fognak most magasabb árakat fizetni.
A végzős gimáziumi diákok számára a mostani időszak különösen stresszes, hiszen hamarosan kiderül, hogy hol tudják folytatni tanulmányaikat.
Pintér Sándor tegnap számolt be a parlamenti bizottságnak közoktatással kapcsolatos terveiről.
A Pénzcentrum legfrissebb gyűjtése szerint egy millió forint alatt kevéssé ússza meg a magánoktatást az a család, amelyik ilyen intézménybe szánja gyermekét.
Biztosítja a kormány az ukrajnai háborús menekült gyerekek iskoláztatását - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
Hol tart ma a magyar oktatás, és miért? Mire lenne a szükség a felzárkózáshoz? Hol tévesztettünk utat? A téma hazai vezető szakértője Radó Péter válaszolt a Pénzcentrum kérdéseire.
A végzős középiskolásoknak természetesen még mindig ingyenes, azonban annak, aki esetleg újra érettségizne, vagy szintemelőt tenne, fizetnie kell.