Egyre nagyobb a baj az iskolákban: már felsősöket is oktathatnak az alsós tanítók, óvónőnek szinte bárki elmehet
Alsós tanító is beosztható egészen nyolcadikig az iskolákban, a rendeletet ezért át kellett írni.
Alsós tanító is beosztható egészen nyolcadikig az iskolákban, a rendeletet ezért át kellett írni.
Alig kétezer új tanár lépett ki a munkaerőpiacra, vagyis csak a negyedük fejezte be a képzést tavaly - ez derül ki az új adatokból.
A tanárképzést öt éve elkezdők java része nem helyezkedett el tavaly ősszel, egyre súlyosabban fenyeget a pedagógushiány.
2024-ben több ponton is megváltozik az érettségi, leginkább a magyar, illetve természettudományos tárgyaknál lesz ez számottevő.
A megélhetési válság miatt egy pénzügyi szakértő azt javasolja, hogy az idei évben a szülők ne vegyenek ajándékot a tanároknak.
A közoktatási tankötelezettségi korhatár csökkentésével emelkedhetett a tinédzserkori terhességek és abortuszok száma, és az a munkaerőpiacra sem gyakorolt jótékony hatást.
2023-ban összesen 4314 tanár szüntette meg közalkalmazotti jogviszonyát,a legtöbben a pesti tankerületekben.
sütörtök éjfélig lehet jelentkezni a középiskolai felvételi központi írásbeli vizsgáira.
A hét elején vonat elé vetette magát egy 16 éves sümegi középiskolás, aki nem tudta elviselni osztálytársai zaklatsát. Az eset kapcsán forrnak az indulatok,
Akár 2500 tanár is felmondhatott csak szeptember óta, de a kormány kitart amellett, hogy nincs tanárhiány.
A súlyos tanárhiány miatt az egész országban üzemszerűen hamisíthatják a KRÉTA rendszert.
Sok magyar pedagógusnak kellhet másodállást vállalni, hogy kiegészítse tanári fizetését.
A piaci alapon működő közoktatás eddig a világon mindenhol azt eredményezte, hogy az általános minőség csökkent és még jobban elmélyült az elit és nem elit közötti szakadék.
Nagyon magas néhány helyen a lemorzsolódás, ezért több mint negyven iskolában komoly ellenőrzéseket tartottak.
Nyár óta csak a tankerületek és a Klebelsberg Központ fogadhatja el az oktatási intézményeknek szánt magán- vagy civil felajánlásokat.
Pontos adatot egyelőre nehéz mondani, de a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke szerint nagyjából 1200 tanár távozhat az oktatásból.
A kormány szerint 700-an, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke szerint pedig mintegy 1000 pedagógus mondhatott fel a státusztörvény miatt.
Igencsak megugrottak idén a középiskolai érettségire felkészítő magánoktatások árai.
Visszavonták a soroksári Qualitas Gimnázium működési engedélyét, a diákoknak máshol kell tanulniuk.
Mától kezdve egészen szeptember 29-ig nyilatkozhatnak a pedagógusok arról, ha nem áll szándékukban aláírni a 2024. január 1-től életbe lépő új szerződésüket.