Messze még az egyszámjegyű infláció: a szakértők szerint még sokáig velünk marad a horrordrágulás
Így alakulhat az infláció Magyarországon. Messze nem lélegezhetnek még fel a magyar családok.
Így alakulhat az infláció Magyarországon. Messze nem lélegezhetnek még fel a magyar családok.
Bűnszövetkezetben elkövetett jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt rendelték el két budapesti férfi letartóztatását Pécsen.
Több, mint ötmilliárd forintot csoportosítanak át a költségvetés újabb átírásával.
Az Országgyűlés elfogadta a költségvetés módosítását, amely négyszeresére emeli a Rezsivédelmi Alap összegét.
Rekordot döntött február végére az államháztartási hiány, a deficit meghaladja az 1500 milliárd forintot.
A jogi segítségnyújtók – akiket a köznyelvben csak a nép ügyvédeinek neveznek sűrő és jól jövedelmező évet tudhatnak maguk mögött.
Az önkormányzatok a megvásárolt tűzifát pedig a leginkább rászoruló családoknak osztják majd ki.
Variálnak a költségvetésen a pedagógus előmeneteli rendszer hatálya alá tartozók eredetileg 20 százalékos ágazati bérpótlékának további 10 százalékos emelése miatt.
A szakszervezetek 25 százalékos bérfejlesztést szerettek volna, a kormányzati oldal szerint azonban semmilyen emelésre nincs keret jelenleg a költségvetésben.
Nagyon kemény spórolást vezet be 2023-ra a kormány, ez jól látszik a hétfőn közzétett büdzséből is.
Beismerte a kormányzat, hogy rendeleti büdzsét alkotott, most pedig be is nyújtotta a parlamentnek az új, módosított 2023-as költségvetési törvényjavaslatot.
Többszázezer ember ellátátását érinti, mégis keveset foglalkozunk a gyógyászati segédeszközök kapcsán felmerülő problémákkal. Holott a bedőlés szélén áll a szektor.
Gulyás Gergely a reggeli kormányinfón bejelentette, hogy a kormány abban az esetben, ha nem sikerül megállapodni az EB-vel átvállalja az Erasmus-ösztöndíjak kifizetését.
2022 első 9 hónapjában a bruttó hazai össztermék 3,7%-ának megfelelő összeg hiányzott a kormányzati szektorból.
Tegnap este jelent meg a rendeletben módosított költségvetés, ami annyit változott, hogy szinte új büdzsének mondhatjuk.
Csütörtök este megjelent a 2023-as költségvetés, ami a Magyar Közlönyben is megjelent.
Magyarország központi költségvetésének nem egészen 50 százalékát teszik adóbevételek.
A kormány üdvözli, hogy a Költségvetési Tanács egyhangúlag jóváhagyta a költségvetés módosítását - mondta a miniszter.
Mielőtt kihirdetnék a Magyar Közlönyben, a Költségvetési Tanács közzétette véleményét a 2023-as költségvetés tervezetéről.
Magyarország központi költségvetésének nem egészen 50 százalékát teszik adóbevételek. Ez a szám a vizsgált külföldi országokhoz képest alacsonyabb.