Oroszország-szakértő: még évekig elhúzódhat a háború, Moszkva is erre készül
Az orosz kormány szeptember 24-én benyújtotta a 2025-ös évre vonatkozó költségvetési tervezetét.
Az orosz kormány szeptember 24-én benyújtotta a 2025-ös évre vonatkozó költségvetési tervezetét.
Nincs egyetlen magyarázat, sok elemből tevődik az össze, miért volt ilyen rossz nyárvége a büdzsének.
130 korábbi kormányhatározatot vizsgált felül és módosított a kabinet. Több helyen csökkentették a költségvetési támogatás mértékét, más határozatokat visszavontak.
Első hallásra kimondottan optimista gazdasági tervet és jövőképet vázolt fel szűk egy hete Orbán Viktor miniszterelnök.
Gyorsulhat év végére az infláció, de az elhalasztott beruházások sora nem ér véget a 2024-es évvel. A Pénzügyminisztérium pedig készen áll további intézkedéseket hozni.
Augusztus végéig az államháztartás központi alrendszere 2 857,7 milliárd forintos hiánnyal zárt.
A költségvetési munkacsoport egyeztetett a jövő évi nyugdíjakról, januárban nyugdíjemelés lesz, februárban pedig ismét jön a 13. havi nyugdíj - közölte a pénzügyminiszter.
Költségvetési csalás bűncselekmény miatt is felelnie kell, annak a zöldség- és gyümölcskereskedőnek, akinél több mint háromszáz liter pancsolt párlatot találtak.
Alig másfél hónappal ezelőtt még a kormány 675 milliárd forintos beruházáselhalasztást jelentett be
A meghozott kormányzati intézkedéseknek is köszönhetően a költségvetés július végén 213 milliárd forint többlettel zárt.
Miközben a klubok fényévekre vannak attól, hogy piaci alapon működjenek, a játékosok fizetései fényévekre vannak attól, amit egy átlagos magyar ember visz haza.
Megjelent a magyar kormány részletes jogalkotási munkaterve: a dokumentumból kiderül egyebek mellett, mikor dönt a kormány a következő nyugdíjemelésről.
2023-ban a hazai államadósság a GDP 73,5%-án állt, ami azt jelenti, hogy e tekintetben 20 év alatt sem sikerült közelítenünk régiós versenytársainkhoz.
2025-ben ugyanis - valószínűleg két lépésben - megduplázná Orbán Viktor a gyerekek után járó családi adókedvezmény mértékét.
A Pénzügyminisztérium elismerte, eljárás indul Magyarország ellen az elszállt költségvetés miatt.
A bevételek emelkedése főként a megemelt adóknak, például az üzemanyagok és dohánytermékek jövedéki adójának köszönhető, miközben a fogyasztás növekedése elmarad a várakozásoktól.
A bíró szerint a bírói és igazságügyi kar évek óta méltatlan megbecsültséggel szembesül.
Az új intézkedések a 2025-ös költségvetés hiányát is csökkentik, bár ez a háztartások és cégek számára kevésbé kedvező.
A légiforgalmi adó mellett a távközlési és a gyógyszergyártói extraprofitadóját is kivezeti a kormány jövő év januárjától.
A központi költségvetés adósságának átlagos hátralévő futamideje 6 év, ezen belül a forintadósságé 4,7 év, a devizaadósságé 9,1 év.