Már csak a gazdagok luxusa az ízes étel? Brutálisan megdrágultak a fűszerek Magyarországon
Nemcsak az alapvető élelmiszerek, mint a tojás, sajt, kenyér ára emelkedett az elmúlt egy évben, de az alapvető fűszerek ára is az egekbe szökött.
Nemcsak az alapvető élelmiszerek, mint a tojás, sajt, kenyér ára emelkedett az elmúlt egy évben, de az alapvető fűszerek ára is az egekbe szökött.
Egyre kevesebbet ér a pénzünk az infláció lassú csökkenése ellenére is. Az elemzők szerint emellett a bérkiáramlás is hibás mindebben, és csak lassan jönnek majd rendbe a dolgok.
100 bázisponttal csökkentette az MNB a kamatfolyosó felső részét. Ehhez hasonló mértékben csökken az irányadó kamat is, ami 16 százalék lehet, erről beszélt Virág Barnabás.
Az Eurostat által közölt adatok szerint Európán belül Luxemburgban volt a legalacsonyabb az éves infláció május folyamán, mindössze 2 százalék.
Nemzetközi példák is vannak a kötelező akciókra és az árstopra, de hogy ezt sikerül-e átültetni, az még a jövő homályába vész.
A magyarok egyelőre nem vették észre, hogy a pénztárcájuk fellélegzett volna egy bevásárlásnál vagy tankolásnál.
Az élelmiszerek ára közel 35 százalékkal emelkedett a nyugdíjasoknak fontos alapélelmiszerek egy része pedig még az előző hónaphoz képest is drágult.
Továbbra is van olyan élelmiszer, ami éves alapon több mint 100 százalékos dráguláson ment át.
2023. májusban a fogyasztói árak átlagosan 21,5%-kal haladták meg az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább.
Mérséklődtek a háztartások inflációs várakozásai az euróövezetben áprilisban - közölte az Európai Központi Bank (EKB) kedden.
Orbán Viktor miniszterelnök reggel a Kossuth Rádióban arról beszélt, hogy jövőre már csak 6 százalékos lehet az infláció, de májusi is 22 százalék alatt lehet számításai szerint.
Sok vállalkozásnak csökkent a nyeresége, vagy lett veszteséges az elszálló értékesítési árak ellenére is.
Bár fokozatosan enyhül az infláció, még így is a legdurvább a kontinensen, és nem látszik a kiút.
A harmincas, negyvenes, ötvenes éveikben járó magyar vásárlók döntéseit immáron alapvetően befolyásolja az infláció.
Az osztrák határ mentén élő magyaroknak érdemes lehet megfontolni, hogy a szomszédos országban tartsák meg a bevásárlást.
Szinte biztos, hogy nem lesz évközi nyugdíjemelés, pedig a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának elnöke szerint 4,5 százalék is indokolt lenne az infláció miatt.
Mivel még mindig nem akar csökkenni a fogyasztói árindex, az egyik szakszervezeti vezető arra számít, hogy automatikusan minimálbér-emelés történik.
Mialatt áprilisban az infláció éves szintre vetítve 8,1 százalék volt uniós átlagban, Magyarországon ennél háromszor nagyobb.
Magyarország idén elkerülheti a recessziót, de az éves infláció 19 százalékos is lehet.
Éves viszonylatban brutálisan, több mint 120 (!) százalékkal drágult meg a vöröshagyma.