Folyik a visszaszámlálás: több tízezer magyar számláján zárolhatnak pénzt
Több mint 4,3 milliárd forint idén május 31-én lejáró, 2016-ban kapott juttatás van még a SZÉP-kártyákon.
Több mint 4,3 milliárd forint idén május 31-én lejáró, 2016-ban kapott juttatás van még a SZÉP-kártyákon.
2018 februárjában 306 500 forint volt az átlagkereset, ez 11,9 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A legtöbbet átlagban a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban dolgozók viszik haza, míg legkevesebbet a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén dolgozók
Nem attól lesznek boldogok az alkalmazottak, ha hirtelen kötelezővé tesszük az otthoni munkavégzést a hét néhány napján, hanem, ha merünk az alkalmazottakra rábízni olyan feladatokat, melyeket a magukénak érezhetnek és felelősnek érezhetik magukat. Többek között erről is szó volt tegnap a Portfolio FM & Office 2018 konferencián, ahol egy asztalhoz ült több magyarországi HR-vezető is, akik megosztották tapasztalataikat azzal kapcsolatban, hogy milyen elvárásaik vannak az irodák létesítménykezelőivel szemben.
Egy friss kutatás szerint egyáltalán nem a pénz az elsődleges oka a munkaváltásnak. Legtöbben azért mennek más helyre dolgozni, mert aktuális munkahelyükön kevesebbet kapnak, mint amit az állásinterjún ígértek nekik. Nagyon erős váltó ok továbbá az embertelen bánásmód és a kellemes munkakörnyezet hiánya.
Az idén is jelentősen emelkednek a keresetek a vállalati szférában, országos átlagban 12-13 százalékkal nő a munkavállalók havi keresete - írja a Magyar Idők érdekképviseleti forrásokra hivatkozva.
Szégyen, mi megy az építőiparban.
A tavaszi felvételi eljárásban összesen 107 695-en jelentkeztek.
Semmi sem szegi a magyarok kedvét: továbbra is sokan döntenek úgy, hogy külföldön próbálnak szerencsét. A magasabb fizetések mellett csábító az is, hogy sok helyen nem számít, van-e valakinek végzettsége, a munkatapasztalat a mérvadó. Nyelvtudás nélkül viszont esély sincs elhelyezkedni.
Szijjné Kállai Ildikó lett a Spar Magyarország új humánerőforrás vezetője. A szakember a Praktikertől érkezett Magyarország egyik legnagyobb foglalkoztatójához. A SPAR hosszú távú HR-stratégiájának célja, hogy a legvonzóbb munkahely legyen a kereskedelemben.
Jelentős mértékben, átlagosan 10-15 százalékkal emelkednek a bérek május 1-jétől a Fornetti Kft-nél. Két éven belül már a negyedik béremelést hajtja végre a vállalat, amely a jelenlegi intézkedéssel éves szinten több mint félmilliárd forinttal többet fordít a dolgozóira.
A Lauder Javne Iskolát 1990-ben alapították, ma óvodától az egyetemi felvételiig szolgálja ki azokat a családokat, akik zsidó iskolába szeretnék járatni a gyerekeiket, és a hagyományostól eltérő, nyitott iskolában szeretnék, ha nevelnék őket. Az iskola meglehetősen nagyra nőtt, idén szeptembertől már közel 900 diák fog a Lauderben tanulni. Horányi Gáborral beszélgettünk az általa főigazgatóként vezetett intézményről, annak vallási szemléletéről, a digitális oktatásról és szóba kerültek a közoktatás problémái is.
Van annak jobb helye is.
Százával keresik a fizikai munkásokat Magyarországon.
Jobbak a bérek, és mivel nincs messze, a családtól sem kell távol lenni: sokan inkább nap mint nap ingáznak. Nyáron várhatóan még több magyar vállal majd munkát a nyugati szomszédunknál.
Rengeteg kiválóan fizető állásra lehet bukkani már Magyarországon is. Annak ellenére, hogy a statisztikák szerint szinte alig van azok, akiknek nincs munkája. De mi lehet ennek az oka? Erre a kérdésre keresi a választ a Pénzcentrum.
Vajon konkrét lépéseket is tesznek?
Jogerősen pert nyertek a Malév Zrt. dolgozói az állammal szemben. Több mint 2 milliárd forintot ki kell fizetnie az alperesnek a volt dolgozók felé.
Sokan azt hiszik, hogy cégen belül a cafeteriát egységesen kell adni, pedig ez nem feltétlenül igaz. A szabályokat ugyanis csak az azonos munkakörben, felelősségi körben dolgozó munkatársakra kell érvényesíteni. Ahogy a munkabérnél sem szokott senkinek fejtörést okozni, hogy egy gépészmérnök más összeget kap, mint egy irodavezető, úgy a juttatások terén sem sérti meg a munkáltató az egyenlő bánásmód szabályait, ha nem egyforma értékben biztosítja számukra a cafeteria keretet.
A munkaerőpiac átalakulásával a munkahely jelentése és szerepe egészen más, mint néhány évvel ezelőtt. Egyre több munkáltató ismeri fel a munkakörnyezet jelentőségét a dolgozók bevonzásában és megtartásában, és használják az irodát munkáltatói márkájuknak egyfajta lenyomataként.
Ötödik alkalommal adták át a legvonzóbb magyarországi munkáltatóknak járó díjat, melyen újra nagy multik taroltak. Élen a Mercedes, az IBM és a Bosch.