Nem is gondolnád, mennyi pénz van benne: most nagyot kaszálhatsz ezzel a fűszernövénnyel
Amit azonban talán kevesebben tudnak csak róla, termesztés szempontjából Magyarország harmadik legjelentősebb zöldségféléje volt 2023-ban.
Amit azonban talán kevesebben tudnak csak róla, termesztés szempontjából Magyarország harmadik legjelentősebb zöldségféléje volt 2023-ban.
A Magyar Posta Zrt. közzétette az idei, 2024-es évre vonatkozó feladási díjait.
Hosszú idő óta 2023-ban fordult elő először, hogy – bár ezen a piacon is történt kisebb visszaesés – több új autót (107 720 járművet) helyeztek forgalomba, mint használtat.
A januártól bevezetett új, illetve megújított otthonteremtési támogatások jelentősen felpezsdíthetik egyes kistelepülések ingatlanpiacát.
Az ünnepek után újra az ég alatt a helyünk, hiszen januárban a jelenség-nagyüzem újult erővel produkálja majd az izgalmasabbnál izgalmasabb csillagászati eseményeket.
Az ünnepek után az egyik legfontosabb kérdés, vajon mit kezdjünk a tüskéjét hullató karácsonyfával? Hová dobható a lebontott fenyőfa? Hogyan lehet a pár hete még tízezreket érő karácsonyfát okosan újrahasznosítani?
Halálra gázolt egy embert a Tokaj InterCity csütörtökön a miskolci rendező-pályaudvarnál - közölte a Mávinform Facebook-oldalán.
A 68 éves férfi éjszaka gyalog tartott hazafelé egy hozzátartozójával. Valószínűleg megcsúszott, vagy rosszul lett és beleszédült a hideg vízbe.
I. és II. fokú belvízvédelmi fokozatok vannak érvényben.
Hallottatok róla, hogy elindult az új lakossági napelem pályázat, a Napenergia Plusz Program? Jöhetnek az ingyenmilliók?!
Beszédes adat, hogy miközben látványosan is egyre kevesebb a meghirdetett állás, aközben 2023-ban majd 60 százalékkal többen jelentkeztek egy-egy munkákra, mit az előző években. Mi vár így ránk 2024-ben?
Beszédes adat, hogy miközben látványosan is egyre kevesebb a meghirdetett állás, aközben 2023-ban majd 60 százalékkal többen jelentkeztek egy-egy munkákra, mit az előző években. Mi vár így ránk 2024-ben?
Neked is van egy sarokban hányódó turmixgéped, amit előfordul, hogy hónapokig elő sem veszel? Nagy kár, ugyanis nemcsak krémlevesek vagy smoothiek készítéséhez vetheted be, hanem akár piskóta sütéséhez is. Hogy hogyan?
Hogy látják az év végi adatokat a szakemberek és a turisztikai cégek? Kell-e áremelésre számítanunk idén a szálláshelyeket illetően? Ennek jártunk most utána.
Mit érdemes egyáltalán fogyasztani, hogyan és mire? Ennek jártunk most utána, hogy egy kis segítséget adjunk.
Sopron lassan újra visszaszerzi „A kékfrankos fővárosa” címet, ugyanis a 88 pontot elért kékfrankosok fele soproni.
Bár az időjárás még korántsem a tavasz irányába mutat, a lekesebb kerttulajdonosoknak azért akad pár tippünk, ha épp nincs zimankó, mi mindennel lehet januárban is foglalatoskodni.
Ráadásul, busás belépő illetménnyel számolhat minden, szolgálatra alkalmasnak bizonyuló katona, aki a február 12-ei bevonulásra jelentkezik.
Ráadásul, busás belépő illetménnyel számolhat minden, szolgálatra alkalmasnak bizonyuló katona, aki a február 12-ei bevonulásra jelentkezik.
A lakástüzekről mindannyian azt gondoljuk, hogy nálunk úgy sem lesz tűz, nem vagyunk ennyire ügyetlenek. Ez az, amiben évente hétezer család téved.