Hagyd a drága bolti pirulákat: ezt fogyaszd helyettük a téli vitaminpótlásért
Most összegyűjtöttünk néhány hasznos tippet, hogy a vitaminok pótlásakor is izgalmas, változatos ételeket tudjunk fogyasztani.
Most összegyűjtöttünk néhány hasznos tippet, hogy a vitaminok pótlásakor is izgalmas, változatos ételeket tudjunk fogyasztani.
Mégis mi folyik itt?! Most épp egy osztrák Billa áruházban olcsóbb ugyanaz a magyar Pick szalámi, mint itthon, nem is kevéssel!
Súlyos bűncselekmény történt a nyíregyházi Huszár-telepen, ezért kivonultak a helyszínre a rendőrök.
Nem egy magyar családban szinte hagyomány vasárnap a rántotthús, de hogy omlós is legyen, annak bizony van néhány fortélya. Mielőtt sorolnánk, kezdjük egy jó hírrel, tavaly óta ugyanis jócskán csökkent a baromfihús ára. Lesz mit rántani 2024-ben is!
Jegyezzük meg a vadiúj hazai gyógyfürdő nevét: Kistelek Gyógyfürdő és Tanuszoda.
Sok esetben nem csak emberek, de állatok is veszélybe kerülnek.
Hogyan készíthetjük el otthon, saját magunk ezeket a habzó golyócskákat? Ennek jártunk most utána.
A tervek szerint mintegy 60 olyan iskolára kerül lakat, amelyekben 7 fős vagy annál is kisebb létszámú osztályok vannak. Úgy tudják, a papíron már létező tervezett intézkedéssel a kormány megvárná a június 9-i önkormányzati választásokat.
A rajok megkezdték az utómunkálatokat, amelyek várhatóan sokáig elhúzódnak.
A hétvégén betévedünk Kehidakustány gyógyfürdőjébe egy extra barackpálinkás szaunaszeánszra. Volt ott minden, AC/DC-s gitárriffekre ment a törülköző-pörgetés…
A tervek szerint a tanárok bére jövőre további 32,2%-al nő, míg 2026-ra megduplázódik.
A hazai baromfihús-feldolgozásban szokatlan Batman-vágás jelent meg. Most kiderül, mi lehet ez.
Ritkán látott pánik tört ki a tömegesen elbocsátott nógrádi vendégmunkások miatt, vizsgálatot is indított a kormány, közben az akkugyár is kiadott egy közleményt.
Az osztrák határtól pár száz méterre, fent a Vas-hegyen bújik meg Szombathely egyik utolsó önkormányzati tulajdonú gyermektábora, ami most komoly veszélybe került.
Az osztrák határtól pár száz méterre, fent a Vas-hegyen bújik meg Szombathely egyik utolsó önkormányzati tulajdonú gyermektábora, ami most komoly veszélybe került. Többen megmozdultak érte, aláírásgyűjtés indult a megmentésért.
Több megyére adtak ki az ónos eső miatt első és -másodfokú figyelmeztetést.
Betanították a vietnámi vendégmunkásokat, aztán kirúgták a magyarokat az akkuipari gyártótól, amely milliárdokat kapott munkahelyteremtésre.
A 64 éves férfi a liften lett rosszul.
Egy napon belül elfogták és őrizetbe vették a tószegi kettős gyilkosság gyanúsítottját - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
A rendőr-főkapitányság kezdeményezte az őrizetbe vett férfi letartóztatását.