Egyre kevesebb a magyar fecske: így segíthetsz rajtuk
Magyarországon évről évre egyre csökken a fecskék száma, pedig az ember-fecske konfliktusok megelőzhetőek néhány egyszerű trükkel.
Magyarországon évről évre egyre csökken a fecskék száma, pedig az ember-fecske konfliktusok megelőzhetőek néhány egyszerű trükkel.
A pécsi havihegyi mandulafa lett az év európai fája, a Brüsszelben kihirdetett eredmény szerint a legtöbb, 45 132 szavazatot a pécsi fa kapta.
Dr. Erdélyi Ágnessel, a Sántha Kálmán Szakkórház telephelyi orvosigazgató-helyettesével beszélgetett a HelloVidék. A nagykállói egészségügyi intézményben többek között játék-, alkohol- és gyógyszerfüggő, valamint drogbetegeket is kezelnek.
Mutatjuk, miért jobb a kókuszolaj a többi olajnál, és hogy mennyi mindenre lehet felhasználni a főzésen kívül.
Hiába kevesebb cukorgyárunk van, akkora a kapacitásuk, mint régen. A tiszapüspöki gabonafeldolgozó, a legújabb cukoripari szereplő nagyon nehéz piaci helyzetben kezdte meg működését.
A kalocsai Nebuló EGYMI saját készítésű érzékenyítő kisfilmekkel szeretné elérni, hogy mind a gyerekek, mind a felnőttek helyén tudják kezelni a mentális vagy testi fogyatékosságot. A filmekről beszélgetett a HelloVidék az alkotókkal.
2019. március 18. és 24. között az Országos Étterem Hét-en résztvevő \"TOP\" éttermek egységes-fix áron kínálnak 3 fogásos ebéd/vacsora menüket.
Szakértők kidolgoztak egy étrendet, amit betartva sokkal tovább maradhatnánk egészségesek és még a környezetünknek sem ártanánk vele.
Itt a dietetikus tanácsa: mutatjuk, mennyi vizet kellene innod, ha egészséges szeretnél maradni.
A magyarok háromnegyede egyetlen egyszer sem volt fogorvosnál 2017-ben, ugyanakkor a családtagok bevallása szerint a magyar gyerekek közül mindenki eljutott orvoshoz, akinek erre szüksége volt.
Az ország almatermésének hetven százaléka Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből kerül ki. Tavaly a gazdáknak sikerült elérni, hogy az eredeti ártól drágábban vásárolták fel a gyümölcsöt a feldolgozóüzemek. Az agrárminiszter ígérete szerint a jövőben törvény kötelezheti az üzemeket előzetes szerződéskötésre, rögzített árakkal.
Taroltak a magyar borok a nemzetközi versenyeken: korábban még egyetlen magyar pincészet se nyert 6 aranyérmet ugyanazon a rangos nemzetközi versenyen.
A komposztálás - bár végtelenül egyszerűnek tűnik - rendelkezik néhány ökölszabállyal, amelyeket nem árt észben tartani. A HelloVidék összefoglalt 7 megkerülhetetlen tényt, amit mindenképp tudnod kell a helyes komposztáláshoz.
Ezekkel a trükkökkel könnyen legyőzheted a bágyadtságot
A tél végének hírnökei a tavaszi virágok, melyek jelzik a kertészkedés idejét is. Mutatjuk azt a 9 évelő fajtát, ami tavasszal fogja díszíteni kertedet.
Mutatjuk, milyen nyavalyákra jók a hazai gyógyvizek: összeszedtük Fejér, Komárom-Esztergom, Veszprém és Pest megye összes gyógyfürdőjét!
A március 15-i eseményeket már untig ismerjük. Vagy mégsem?
A bőr alatt kitapintható csomók a legtöbb esetben ártalmatlan elváltozások, mégis hajlamosak vagyunk rögtön a legrosszabbra gondolni. Mutatjuk mi a teendő, ha kitapintottunk egy dudort a bőr alatt.
Badacsony nem kizárólag a borról szól, sőt! Berecz Nikolett Badacsonytomaj Város Önkormányzat Kulturális Intézményének vezetőjével beszélgetett a HelloVidék.
Gyártóközpont épül a szatmári Fehérgyarmaton, melynek keretében üzemcsarnokot, raktárakat, irodákat és szociális helyiségeket építenek fel.