Elárulta a miniszteri biztos, milyen problémákkal küzdenek a határon túli magyarok
Petneházy Attilával, azaz a magyar-magyar kulturális kapcsolatokért felelős miniszteri biztossal beszélgetett a HelloVidék.
Petneházy Attilával, azaz a magyar-magyar kulturális kapcsolatokért felelős miniszteri biztossal beszélgetett a HelloVidék.
A mezőgazdaságban dolgozók már most is érzik a klímaváltozás hatásait, azonban egy friss kutatás szerint 2040-re globálisan meg fog változni a csapadék mennyisége, erre pedig jobb minél előbb felkészülni.
Kazincbarcikán a KolorCity kezdeményezés keretében több tucat társasház falára került csodaszép festmény.
Egy új műfajjal, a fórumszínházzal ismerkedhettek meg az érdeklődők Nyíregyházán. A színpadon nyolc amatőr, de annál lelkesebb roma színész mutatott be olyan élethelyzeteket, amelyek akár azokkal is megtörténhettek volna, akik a közönség sorai között ültek.
Mutatunk néhány hasznos és olcsó tippet, amivel a ragadozókat távol tudod tartani a portádtól és a haszonállataidtól.
Több magyarországi egyetem mellett a Szegedi Tudományegyetem is kitüntetett figyelmet fordít a „fogyatékossággal élő”, nehézségekbe ütköző tanulóira.
Befejeződött Szeged legrégebbi kertjének felújítása a Zöldváros fejlesztési program keretében.
Annak érdekében, hogy elkerüljük a stressz káros egészségügyi következményeit, érdemes néhány egyszerű, fejben elvégezhető módszert elsajátítani.
Magyarország egyetlen vegyes használatú közúti és vasúti átkelője, a kiskörei Tisza-híd felújítása miatt jövő szerdától, március 27-étől május 14-éig pótlóbuszok járnak majd Kisköre és Abádszalók között.
A fogágybetegség növeli bizonyos betegségek kialakulásának kockázatát, a felnőtt magyar lakosság legalább 50 százaléka érintett valamilyen súlyosságú fogágybetegségben. Mutatjuk, hogy előzhető meg!
A nagy érdeklődésre való tekintettel Gyuri bácsiék idén májustól-októberig hirdettek gyógynövényismereti túrákat. Új túravezető és új túratípus is debütál, így már négyféle túra közül választhatnak a Bükk és a gyógynövények szerelmesei.
Töltsd ki a tesztünket, és kiderül! Cikkünkből pedig megtudhatod, hogy melyik városunkat nevezik a Bodrog menti Athénnek, a Nyugat királynőjének, vagy a Mátra kapujának.
A magyarok által is igencsak kedvelt gyümölcs a paradicsom, azonban egyre több a vízízű termék a boltokban. Mutatjuk, hogyan termessz otthon paradicsomot.
Mutatjuk, milyen nyavalyákra jók a hazai gyógyvizek: összeszedtük Baranya, Somogy és Tolna megye összes gyógyfürdőjét!
Fogyatékossággal élő embereknek épült ház Miskolcon. A Fűzfás háznak elnevezett létesítmény egy régi parasztház és a hozzá tartozó gazdasági épület felújításával készült el.
Ha alvási nehézségekkel küzdünk, valószínűsíthető, hogy túl alacsony a melatonin-szintünk. Mutatjuk melyek azok az ételek, amik segítenek könnyebben elaludni.
Az épp élesedő szezonális roham kapcsán a hazai gumiabroncs szövetséggel, illetve piaci szereplőkkel beszélt a HelloVidék, hogy utánajárjon, mitől kiemelkedő hazánk a kontinensen.
A Duna élővilágának megújítása érdekében 500 kilogrammnyi kecsegét telepítettek a folyóba. A közös haltelepítést a Magyar Halak Napja (március 20.) és a Víz Világnapja (március 22.) alkalmából időzítették szerdára.
Alapjaiban változik meg az SOS Gyermekfalu-modell, amely több mint 35 éve fontos szereplője a hazai gyermekvédelmi rendszernek.
Néhány növény ártalmas lehet a háziállatainkra, épp ezért érdemes figyelni arra, hogy mely növények kerülnek tiltólistára. Összeszedtük mit nevelj a lakásban, ha meg akarod óvni kedvencedet.