Így vásárolj fűnyírót: mutatjuk a legújabb technológiát
Hatalmas a választék, a fűnyírót szeretnénk vásárolni. A STIHL szakértőinek összeállításából kiderül, hogy mire kell figyelnünk, hogy időt, pénzt és energiát takaríthassunk meg.
Hatalmas a választék, a fűnyírót szeretnénk vásárolni. A STIHL szakértőinek összeállításából kiderül, hogy mire kell figyelnünk, hogy időt, pénzt és energiát takaríthassunk meg.
Három Duna-parti település közös csatornahálózatot épít. A projekt során Almásfüzitőn 244 új bekötést építenek ki, hat kilométeren új gerincvezetéket fektetnek le, és 7 kilométer hosszú nyomóvezetéket létesítenek.
Kíváncsiak voltunk arra, hogy olvasóink miként vélekednek az ötletről, feltettük tehát a kérdést: ki és hogyan engedélyezné az elektromos jet használatát a magyar tengeren.
Közeleg a triatlon világkupa: Tiszaújváros sok újdonsággal és koncerttel készül, többek közt fellép az Edda, a Neoton Sztárjai, a Quimby, a Punnany Massif, a Jetlag és a Wellhello is.
Nyíregyháza is részt vesz egy, a Duna Transznacionális Együttműködési Program által finanszírozott nemzetközi projektben, ami a CityWalk nevet kapta. Ebben kilenc országból tizenhat partner dolgozik együtt azon, hogy gyalogos barátabbá tegyék a városuk közlekedését.
Most, hogy beköszöntött a jó idő, érdemes gondolni a nyári szabadtéri programok megkeserítőjére, a szúnyogra is. Ha megfogadod a tanácsainkat, idén nagy ívben el fogják kerülni a kertedet és az otthonodat a szúnyogok, így bosszankodás helyett kiélvezheted a nyár legszebb pillanatait!
Nem örvend nagy népszerűségnek a kétkezi munka Magyarországon és a tendencia érzékelhető a munkaerőpiacon szereplő összes generáció körében.
Egy közösség, ahol lelkiismeret-furdalás nélkül ki szabad szakadni a családi élet mókuskerekéből - a HelloVidék Till Judittal, az Anyabárka egyik ötletadójával és megvalósítójával beszélgetett.
Nem minden rovar válik kertünk hasznára; sok közülük megrágja a növények szárát és leveleit, tönkre téve ezzel veteményesünk terményeit. A kártevő rovarok elleni legjobb védekezést az jelenti, ha ragadozó rovarokat csalogatunk kertünkbe, mutatjuk, hogyan!
A Googleg Maps jelezni fogja az adott úton megengedett sebességet, épp úgy, ahogy a Waze felületén is látszik. Emellett itt is egy kicsi traffipax ikon fogja mutatni, hogy az útszakaszon várható-e sebességmérés.
Dédestapolcsányban 24 óra alatt 141,2 mm esett, ez több, mint két havi mennyiség. Három ház lakóit kellett kiköltöztetni az özönvíz miatt.
Szomorú a helyzet azok számára, akik azt remélték, hogy a felpörögött ingatlan-áremelkedés a 2019-es évben csökkenni fog.
A százszorszépeket a legtöbben csak gyomnövényként ismerik, pedig egyáltalán nem haszontalan növények. Elfogyasztva kifejezetten egészségesek, mivel sok tápértéket tartalmaznak és gyógyhatásuk sem elhanyagolható.
Az új, gazdaságvédelmi akcióterv lehetővé teszi a kistelepüléseken használt lakást vásárlók számára, hogy igénybe vegyék 5 millió forintig az ÁFA-visszatérítést. Kistelepülésnek azok a városok, falvak minősülnek, amik szerepelnek a Falusi CSOK-listájában is.
A kormány szerint a legnagyobb sikert a munkahely teremtés területén érte el, ezért érdemes olyan intézkedéseket hozni, amelyek a munkát terhelő összegeket csökkentik.
A Simsonok kismotorokból annak idején Dunát lehetett rekeszteni, mára viszont már csak néhány példány maradt fenn belőlük.
A szakemberek most azon dolgoznak, hogy Közép-Európa legcsodálatosabb folyamát, a Drávát megóvják és revitalizálják a “megrongált” szakaszait. A HelloVidék Györfi Emőke a WWF Ausztria projektfelelősével beszélgetett.
Kiderült, hogyan változtat a városi élet az emberi szervezeten: nem csak testileg, hanem lelkileg sem tesz nekünk jót, ha sokáig élünk a panelrengetegben.
A tavalyi évhez képest 47 ezer fős növekedéssel 4.492 millió volt a foglalkoztatottak száma a február-áprilisi időszakban. Az elsődleges munkaerőpiac 69 ezer fős növekedéssel, a közfoglalkoztatottak száma 40 ezer fős csökkenéssel járult hozzá a változáshoz.
Elkezdődött kedden a Vadása-tó műszaki átadása, még egy kis építés, aztán szépítés van hátra. A nyáron már a strandolóké, meg persze részben a horgászoké lesz a tó, és lehet, hogy hamarosan tanösvényen mutatják be a körülötte lévő rendkívüli növényvilágot.