Újabb sikersztori: huszonnyolc hektáros záportározó épült Baranyában
Elkészült a Baranya-csatornára tervezett záportározó, amely négyezer embert védhet meg a jövőben a felhőszakadások idején.
Elkészült a Baranya-csatornára tervezett záportározó, amely négyezer embert védhet meg a jövőben a felhőszakadások idején.
Újabb látogatóközponttal bővíti kínálatát a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság. A projekt részleteibe Somlai Szilárd a nemzeti park munkatársa avatta be a HelloVidéket.
Mik azok a hibák, amit a legtöbb háziasszony elkövet, ha fűszernövényeket ültet? Hogy te ne kövesd el a legnagyobb bakikat, összeszedtük a legfontosabb szempontokat, amiket ismerned kell, ha otthon nevelnél fogyasztásra alkalmas növényeket.
Akkora jégeső volt a Vas megyei Káldon, mintha havazott volna.
Ha nyár, akkor fagylalt, ma már leginkább kézműves. De vajon egy kis településen is megéri erre építeni egy bizniszt? A témában egy újkígyósi cukrászda fiatal tulajdonosait kérdezte a HelloVidék, akik bár egy több generációs hagyományt vittek tovább, mégis jelentős kockázatot vállaltak.
Az elkövetők illegális rákötésekkel, illetve a mérőóra manipulálásával, a fővezeték megcsapolásával igyekeznek csökkenteni energiaszámláik összegét. A jelenséggel minden fogyasztó szegmensben találkoznak a szakemberek.
A zöldségek feldarabolásától kezdve, a húsok szeleteléséig, egy jó vágódeszka kihagyhatatlan eleme konyhánknak. Persze ehhez nem árt figyelembe venni azt is, hogy kiemelt tisztítási folyamatot igényel minden egyes használat után.
A hűvös és esős időjárási viszonyok miatt idén júliusra tolódott a hazai dinnyeszezon indulása. A mai nappal megkezdődött a magyar termesztésű gyümölcsök szállítása a magyar cégek raktáraiba, első körben a hazai beszállítók a magvas görögdinnyéket szállítják.
Még mindig az Ötöslottóval játszanak a legtöbben, de már bőven nem arra költenek a legtöbbet, lekörözte a Tippmix és a kaparós sorsjegy.
A nagyjából 13-14 cm hosszú kishal mindenkit meglepett a környéken. Ilyen színűt ritkán látni a Balatonban, nem is tudta hová tenni a Balatonmáriafürdőn pecázó horgász sem, aki kiemelte a vízből.
Alig van már fiatal magyar autószerelő, erről panaszkodtak a HelloVidéknek dél-alföldi szakik.
A szakmai szervezet szerint a bádogos szakmunkások megtartásához nettó 600 ezer forintos havi bérre van szükség
A portál szerint visszájára fordult az elmúlt évek bűnügyi trendje például Szekszárdon, itt kiemelkedően megnőtt a a regisztrált bűncselekmények száma. És ez még csak egy város a listán.
Egy független vizsgálati eredmény szerint egy potenciálisan veszélyes kórokozó baktériumot találtak a nemrég piacra dobott Elixiana palackozott pi-vízben. A gyártó szerint ilyen nem fordulhat elő.
Az elmúlt hetekben több tucat állat került állatorvoshoz Szentendrén. Az esetek többségében mérgezéses tüneteket produkáltak a kedvencek.
A legtöbb cég, vállalat, gyár általában a megyeszékhelyeken helyezkedik el. Ha belevágunk a falusi csok-ba, ajánlott a megyeszékhely közelében letelepedni, hogy az utazás ne tegyen még plusz órákat az amúgy is hosszú munkanapokhoz. Hol érdemes keresgélni? Mutatjuk!
A napfény ízével érlelt koktélparadicsom igazi fénykorát éli, az áruházakban a vásárlók keresik, viszik, mint a cukrot. Talán ez lehet a jövő: kevesebbet, kisebbet, de a legjobbat?
A vidéki térségekben Budapesthez képest mintegy 100 darabbal több, legalább 10 lakást tartalmazó újépítésű projekt van jelenleg értékesítés alatt, ugyanakkor az átlagos projektnagyság kevesebb, mint a fele a fővárosinak.Így áll most a vidéki lakáspiac helyzete.
Hajápoló balzsam, altató hatású teakeverék és fogfehérítő – ugye te sem a banánra gondolnál először, ha ezeket olvasod? A banán egy rendkívül változatos gyümölcs, és sokkal több mindenre felhasználhatod otthon, mint gondoltad volna.
Hagyd a traktort másra, tölts fel inkább cikkeket az agrárgazdasági hírportálra!