Szorul a hurok a TikTok körül: tényleg betilthatják a népszerű alkalmazást?
Az Amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) a TikTok és kínai anyavállalata, a ByteDance ellen indított vizsgálatot.
Az Amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) a TikTok és kínai anyavállalata, a ByteDance ellen indított vizsgálatot.
A szakértők szerint a gyerek fürdőruhájának színe jelentős hatással van a vízben való láthatóságára, ami alapvető fontosságú a fulladások megelőzésében.
A 1998. évi LXXXIV. törvény alapján, mindkét ellátást a gyermek után annak szülője veheti igénybe.
A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány segítségével összegyűjtöttük azokat a hasznos tippeket, amelyeket a mindennapokba beépítve már ma tehetünk gyermekünk online biztonságáért.
Május 26-án, Gyermeknapon a hűvösvölgyi végállomáson 10 és 17 óra között családi programokkal várják a látogatókat.
Az előzetes adatok szerint 2024 márciusában 6 413 gyermek született, és 10 524 fő halt meg.
Az Internet Hotline munkatársai tavaly közel 540 ezer online tartalom esetében találták úgy, hogy feltételezetten gyermekkel szembeni szexuális visszaélést rögzítenek.
A kutatások szerint a 4 és 7 év közötti gyermekek olvasási készsége jelentősen javulhat, ha feliratozott tévéműsorokat néznek
A szakértő szerint ennek az átalakításnak az oka nyilvánvalóan az, hogy az utóbbi időben nem egy szülészet volt kénytelen felfüggeszteni tevékenységét.
Az 5. születésnapjuk előtt elhalálozó gyermekek számának csökkenése világszerte jelentős mérföldkő: 2022-ben ez a szám 4,9 millióra esett vissza, ami rekordalacsony értéknek számít.
A gyermekotthonokból kikerülő fiatal felnőttek teljesen más esélyekkel indulnak, mint családban élő kortársaik.
2022-ben 5 gyermeket helyeztek el csecsemőmentő inkubátorban, de az az érték évről-évre meglehetősen ingadozó, 2014-ben ez a szám 11 volt.
Az új támogatás már legfeljebb havi 50 ezer forint is lehet gyermekenként, egyes esetekben pedig akár 65 ezer forint is. Ez némely bölcsődében a teljes térítési díjat fedezheti.
A korlátozásnál sokkal jobb, ha tudatosan tereljük a gyermekeket olyan elfoglaltságok felé, ami nem köti őket a képernyőhöz és tudatosabb eszközhasználatra neveljük őket.
A sok jégkása fogyasztás nem várt veszélyt hordoz magában, ezekre a tünetekre kell figyelni, ha jelentkezik orvoshoz kell fordulni.
2024 február elsején Pest és Fejér vármegye is csatlakozott az országos alapellátási ügyeleti rendszerhez.
A Magyar Államkincstár a közösségi médiában és a hivatalos oldalukon is közzétette a 2024-es évre vonatkozó családi pótlék utalások időpontjait.
Nemcsak a mesterséges, a természetes illatosítók, (illat)gyertyák használatának is mérséklését javasolja a Semmelweis Egyetem közegészségtudományi szakértője.
Megmarad a gyermekek után járó pótszabadság, de jó előre szólni kell, ha kivennénk.
Káros hatással lehet a 12 és 16 év közötti gyermekek személyiségfejlődésére a műsor?