Gyógyszeripari cégek, gyárak irányítását veheti át a honvédelem
140 cég irányítását veheti át a honvédelem.
140 cég irányítását veheti át a honvédelem.
Lépett a Suzuki.
Nem, nem csak az ára.
Még maga a polgármester is kétségbe esett, miután kiderült, hogy bezár az elektronikai alkatrészeket gyártó ABB-üzem Ózdon - számol be a 24.hu. Hiszen bár az országos munkanélküliségi ráta alacsony, nagyok a területi egyenlőtlenségek.
A cégajtók világszinten április 23-án tárulnak ki.
A piaci kereslet csökkenése miatt az ABB bezárja ózdi gyárát, amely 2018-ban került a vállalat tulajdonába, a GE Industrial Solutions felvásárlásának részeként. Megközelítőleg 1000 munkahelyet érint az intézkedés.
6 ezren fognak dolgozni az építkezésen.
"A Samsung szeretné megnyugtatni a lakosságot, hogy a múlt hét közepén a cég felvette a kapcsolatot az ÁNTSZ járványügyi részlegével. Jelenleg nincs hatóság által kötelezően előírt intézkedés, azonban ennek ellenére a Samsung SDI minden tőle telhető intézkedést bevezetett a megelőzés érdekében" - olvasható a momentumos polgármester, Balogh Csaba friss Facebook-bejegyzésében. Íme a 4 pontos cselekvési terv.
Új keretek közt tárgyalnak az Audinál.
Több kollégától is megváltak a kecskeméti Mercedes-gyár egyik részlegén a karácsonyi leállás után. A dolgozók szerint olyanokat rúgtak ki, akiknek határozott idejű szerződésük volt. A vállalat közölte, nincs szó tömeges leépítésről.
Első körben ezer embert terveznek foglalkoztatni a debreceni BMW-gyárban. A BMW Group Magyarország vállalati kommunikációs vezetője elmondta, első sorban a régióból vennének fel embereket. Arról egyelőre nem közölt semmit, hogy mikor indulhat el a termelés az új autógyárban.
A kormány készpénzzel is támogatja.
Csökken a kereslet a termék iránt.
Mi lesz a vége ennek?
1200 munkavállalótól is megválhat a győri Audi, állítólag ezt már be is jelentették a dolgozóknak. Az elmondások szerint a létszámcsökkentés folyamatos, először a határozott munkaidejű szerződéssel rendelkezők szerződését nem hosszabbítják meg, valamint a nyugdíj előtt állókat próbálják meg nyugdíjaztatni.
A Magyarországon jelen lévő négy nagy autógyárban jelenleg nem küzdenek munkaerőhiánnyal - számol be a Világgazdaság, sőt ahogy arról a Pénzcentrum is beszámolt, hagyják elszivárogni a munkaerőt az autóipari beszállítók, válaszul az ágazat lejtmenetére.
Jövőre indul a nagyüzem.
Főleg a régióból keresnek kollégákat, a magyar nyelv magas fokú tudása előnyös, de nem az országhatár számít a kiválasztási szempontoknál - tudta meg a Világgazdaság a vállalattól.
Leépít és gyárakat zár be a Continental járműalkatrész-beszállító és technológiai német konszern a globális autógyártás lassulása miatt.
Évente 100 ezret adnának el belőle.