Új magyar márka tarolja le a piacot: a belsőépítészek imádják
A munkaerőpiacon nehéz helyzetben lévőkön is segítenek.
A munkaerőpiacon nehéz helyzetben lévőkön is segítenek.
Több mint 150 ezer munkahely került veszélybe az európai ruházati és textiliparban a koronavírus-járvány következtében az Euler Hermes hitelbiztosító nemrég közölt tanulmánya szerint.
A beruházást legalább másfél-két évre jegelik.
Elbocsátja dolgozói közel 20 százalékát a hengerfejeket gyártó Nemak Győr Alumíniumöntöde Kft. A mintegy ezer munkavállalót foglalkoztató, mexikói tulajdonú vállalat július végéig 180 munkatársától válik meg.
A kipufogóöntvényeket készítő, kínai Wescast Hungary Autóipari Zrt. 250 embert bocsát el az üzem 800 dolgozója közül, erről tájékoztatták a Vasas Szakszervezeti Szövetséget - mondta el a szövetség alelnöke.
Fokozatosan újraindul a termelés az Opel Szentgotthárd motorgyárban szerdától - közölte Kaszás Zoltán, a gyár sajtószóvivője.
Magyarország célja, hogy - hasonlóan a legtöbb területhez - önellátó legyen az oltóanyaggyártásban is - hangoztatta az emberi erőforrások minisztere.
1000 munkavállaló munkaidejét nyirbálhatják meg potenciálisan a Dunaferrnél.
A cég több mint 4400 munkavállalót foglalkoztat.
Április 29-én a Magyar Suzuki Zrt. újraindítja a termelést. A vállalat minden korábbinál összetettebb egészségügyi biztonsági intézkedések bevezetésével fokozatosan állítja vissza a gyártást kezdetben egyműszakos munkarendben. Az esztergomi gyár folyamatosan figyeli a piaci igényeket, a gyártási tervet ennek megfelelően alakítja.
A Bridgestone újraindítja a termelést az olaszországi Bariban és a belgiumi Lanklaarban valamint a franciaországi Béthune-ben található európai gyártóüzemeiben is - közölte a vállalat.
Egy névtelen, de magát érintettnek nevező levélíró arról tájékoztatta a Pénzcentrum szerkesztőségét, hogy megszorításokat vezettek be a szentgotthárdi Opel motorgyárban. Az üzem sajtófőnöke a Pénzcentrumnak ennek kapcsán elmondta: mindeddig az összes juttatás, illetve bér ki lett fizetve, ettől a héttől ugyan valóban rövidítettek a munkaidőn, de elbocsátásokat nem terveznek. Kaszás Zoltán hozzátette, nagy lendülettel indult az év a magyarországi üzemben, és a járvány kirobbanása előtt is arra készültek, hogy bővítik az állományt. Most azon vannak, hogy minél kisebb érvágással vészeljék át a kritikus időszakot. Tájékoztatása szerint az Opelt tulajdonló PSA-csoport hetente felülvizsgálja a helyzetet, és egy hétre előre dönt a gyártási folyamatok mikéntjéről - Szentgotthárdon már felkészültek az újraindulásra.
A cég az elmúlt hetekben kialakította a lehető legbiztonságosabb munkakörülményeket munkatársai számára.
"Reméljük, hogy a következő hónapban javul majd a helyzet"
A kecskeméti Mercedes-Benz gyár április 21-éig meghosszabbította a munkavégzés szüneteltetését a koronavírus-járvány miatt - közölte a cég. Céljuk továbbra is az, hogy munkavállalói munkahelyét és bérét hosszú távon biztosítani tudják.
Ötpontos javaslatcsomaggal rukkoltak elő a Munkaadók és Gyáriparosok.
Aztán majd meglátják.
Hónapokig tartó leállás jöhet a magyar autóiparban.
Várható volt.