Nagy István: Bige Lászlót nem lehet komolyan venni, foglalkozzon inkább a termeléssel
Azt kérem Bige úrtól, a termeléssel foglalkozzék, mert amit előállít, arra nagy szüksége van a gazdáknak - mondta egy interjúban Nagy István agrárminiszter.
Azt kérem Bige úrtól, a termeléssel foglalkozzék, mert amit előállít, arra nagy szüksége van a gazdáknak - mondta egy interjúban Nagy István agrárminiszter.
A közlemény szerint a kormány célja, hogy Magyarország 2030-ig elérje az uniós fejlettség 90 százalékát.
Leállt, és nem tervezi az újraindulást a Nitrogénművek műtrágyagyára. Bige László, a vállalat tulajdonosa szerint az őket sújtó, új adók ellehetetlenítik a gyártást.
130 ember sorsa vált kétségessé, miután a nyereség egyre kisebb lett. Majdnem kilencvenéves történet ér most a végére.
Az infláció már magyar sajátosság, és kérdéses, hogy mérséklődni fognak-e a számok. Ami viszont ennél is aggasztóbb, az a maginfláció mértéke, ami szintén kiemelkedően magas.
Miután az utóbbi időben több tűzeset és mérgező gáz és anyag szivárgás történt az akkumulátorgyáraknál, az OKF mérőlaborokat küldött a gyárakhoz.
A Toyota autógyártó kedden ideiglenesen leállította 10 összeszerelő sorát hat japán gyárában, mert egy beszállító alkatrészgyártó üzemben történt robbanás fennakadásokat okozott.
Csak a legerősebb gyári kivitelnek megfelelőre lehetne tuningolni egy autót, és ha külföldről hoznánk be, annak is komoly ára lenne.
Ezzel a módszerrel meg lehet tisztítani a szennyvizet, ami biztosítja a gyár vízigényét.
Október 18-án tartja története harmadik dedikált Zsolnay-aukcióját a Virág Judit Galéria.
A kormány módosította a környezetvédelmi rendeletet, de nem úgy, ahogy az Energiaügyi Minisztérium ígérte.
A magyar munkások többsége nem tart attól, hogy a vendégmunkások elveszik a munkájukat, de az igaz, hogy a külföldieket nehezebb kirúgni, mint a hazai melósokat.
Gyártanak majd harci járműveket, lőszert, aknavetőt, radart és különféle alkatrészeket is.
Nem értik a német befektetők, hogy miért kell a hódmezővásárhelyi Alföldi Porcelángyárban kétszámjegyű százalékos béremelést adni a dolgozóknak.
A 20 milliárd forintos beruházás Miskolcon valósul meg és 200 új munkahelyet teremt, a kormány ehhez hatmilliárd forintos támogatást biztosít.
Épül egy kis Kína Debrecenben: de hogy fog eldérni ennyi ember? - aggódnak a helyiek.
Akkumulátor feldolgozót terveznek Alsózsolcán, melyben a tervek szerint 70 alkalmazottat foglalkoztatnának.
Kirakatberuházásnak szánják, hiszen ez lesz az első európai gyáruk, ezért kiemelt gondossággal igyekszik eljárni az ácsi katódgyárat építtető Bamo Technology Kft.
A hegesztők védőfelszerelése nem volt rendben az ellenőrzések során, és az üzem szellőztetése sem mindig megoldott.
Mint a gomba, úgy nőnek ki a földből itthon az akkugyárak, de a munkaerőpiaci hatásokról sokkal kevesebb szó esik. Mit gondolnak a hazai szakértők erről a szegmensről?