Most már biztos: brutális vámokat vetnek ki egyes kínai autókra, mit lép erre a BYD, MG?
A vámok a gépkocsik importjára vonatkozó megszokott 10%-os vámon felül érvényesülnek.
A vámok a gépkocsik importjára vonatkozó megszokott 10%-os vámon felül érvényesülnek.
Három év alatt legalább négymillió tonna áru érkezhet a magyarországi terminálra.
A Henkel Magyarország Kft. vegyipari cég bezárja a Békés vármegyei Körösladányban működő gyárát.
2025 végén bezárja egyik gyárát a Suzuki.
A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. éves üzleti beszámolója szerint 2023-ban több mint 174 000 járművet gyártottak Kecskeméten.
Visszamondta egy ügyfél a már megkötött üzletet, és a büntetővámok miatt is fáj most a fejük, ezért léptek vissza.
Most az id kiderült, a kereslet visszaesése miatt kellett elküldeni munkásokat az iváncsai akkumulátorgyárból
Több mint 50 új beruházást jelentetek be csak az az elmúlt években Debrecenben, amelyeknek a létszámigénye együttesen megközelíti a 25 ezer főt.
Nehezen elképzelhetőnek tartják a Pénzcentrumnak nyilatkozó szakértők, hogy a hírek szerint hamarosan bejelentett új kínai autógyár vendégmunkásokkal kezdje majd meg a termelést.
Noha eddig úgy volt, most mégsem tarthatnak népszavazást a sóskútiak arról, hogy akarnak-e akkumulátorfeldolgozó üzemet a falujuk határában.
Rosszul lett az iváncsai akkumulátorgyár több dolgozója március közepén az egyik éjszaki műszakban.
Vasárnap este az SK komáromi akkumulátorgyárában szúrós szag terjedése és több dolgozó fejfájásra panaszkodása miatt evakuálták a munkavállalókat.
A futballcsapatot már támogatják is, de az egyetemmel is együttműködnek Debrecenben.
Biztonsági aggályok merültek fel a berlini Tesla-gyárban, korábban tűzeset is történ.
A vállalat Magyarországon 1300 embert foglalkoztaz a veszprémi és a nyírbátori üzemében, nem tudni, hogy a hazai jégkrémgyárat érintik-e a leépítések.
A Duvel sörgyár négy belgiumi és egy kansas city-i üzemében a termelés egy zsarolóprogram-támadás következtében leállt.
A gyár bruttó 1.090.000 forintos eredményrészesedési kifizetést biztosít a kecskeméti gyár aktív dolgozói számára.
Csúszik a januári bérek kifizetésével és állásidőre küldte a dolgozókat a csornai napelemgyártó.
Tárgyalt Kína és az EU az autóipari együttműködések területén. Ezek Magyarország számára kulcsfontosságúak, az akkugyárak mellett a kínai BYD is üzemet épít.
Magyarország áramigénye az akkugyárak miatt várhatóan 15-25 százalékkal emelkedni fog.