300 embert tettek utcára: tavaly bővíteni akart a cég, most bezárja a gyárait
Teljesen váratlan volt a kivonulás.
Teljesen váratlan volt a kivonulás.
Az összetevők és receptúra is egyforma.
2018-ban kezdik meg a sorozatgyártást.
A gyártónak 30 napon belül meg kell semmisítenie az összes tárgyat és eszközt.
Ez 540 új munkahelyet is jelent.
Az ajkai, szolnoki és mohácsi gyáraiban fejleszt.
Az érdekképviselet nem tudja elfogadni, hogy két évre bebetonozzák a bérfejlesztést.
Három évtized alatt negyedére zsugorodott a legendás szakma.
Meg vannak számlálva a napjaik.
Megtudtuk, hogyan töltik fel munkásokkal az új gyárat.
Hatalmas a küzdelem, hogy mérnököket találjanak Gyöngyöshalászon.
2500 munkahely létesül 2018-ig a magyar városban.
Elkapták a profi hamisítókat.
Pedig Salgótarján környékén minden negyedik lakos munkanélküli.
Csak ma reggel 130-an adták be a felmondásukat.
Három héten belül elindulhat a porcelángyár irányított, állami felszámolása.
Kevesen tudják, mit jelent ez a pecsét a sonkán vagy épp a tejesdobozokon.
Ultra, a Bip és a WU2: mi lesz a dolgozókkal?
A siker kulcsa az, hogy elégedettek legyünk a munkánkkal.