Reggelre kicsit összeszedte magát a forint
Erősödött a forint árfolyama kedd reggel a hétfő esti jegyzéséhez képest.
Erősödött a forint árfolyama kedd reggel a hétfő esti jegyzéséhez képest.
Gyengült kissé a forint péntek reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
Marad a forint árfolyama a 380-400-as sávban, ennél komolyabb kilengés most nem valószínű - mondták lapunknak az elemzők.
A legtöbbet, átlagosan 444 ezer forintot a budapestiek költenének pihenésre, nyaralásra.
Kedd reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll az év eleji kezdésnél az euróval és a dollárral szemben, 1,8, illetve 3,0 százalékkal, de 3,2 százalékkal erősebb a svájci frank ellenében.
Mostantól három további devizában is lehet kamatot kapni, lekötés nélkül, napi kifizetéssel a Revolutnál.
Még ma is előfordulhat, hogy mindössze 286 forintot ér egy euró, vagy akár még ennél is kevesebbet.
Vegyesen alakult, kevéssé változott hétfő reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
A májusi kezdéshez képest a forint 0,3 százalékkal erősödött az euróval és a svájci frankkal szemben, és 2,0 százalékkal erősödött a dollár ellenében.
Reggel hétkor az euró árfolyama 388,20 forintra gyengült a szerda kora esti 388,30 forintról.
Gyengült a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben szerda reggel kedd kora estéhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
Halvány erősödést ért el kedd reggelre a forint a főbb devizákkal szemben az előző délutáni jegyzéséhez képest
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 957,54 pontos, 1,39 százalékos emelkedéssel zárt hétfőn.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,30 pontos csökkenéssel, 68 845,83 ponton nyitott hétfőn.
A dollár jegyzése 354,06 forintra csökkent 357,48 forintról, a svájci franké pedig 387,27 forintra 390,57 forintról.
Kedden folytatódott a negatív korrekció a hazai részvénypiacon, a BÉT részvényindexe.
Erősödött a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben szerda reggel kedd kora estéhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
Vegyesen mozgott a forint árfolyama kedd reggel a hétfő esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
Február elején volt utoljára olyan szinten a forint árfolyama az euróhoz képest, mint ma.
Aki teheti, most váltson pénzt a nyaralására – javasolják szakértők. 3 havi csúcsára erősödött a forint a héten.