Itt a szakértők válasza az újabb kamatemelésre: úgy látszik, ez nem fogja megoldani a forint gondjait
Az ígértnek megfelelően emelte kedden a jegybank a kamatokat, így annak hatása a forint árfolyamára is csak mérsékelt volt hazai elemzők szerint.
Az ígértnek megfelelően emelte kedden a jegybank a kamatokat, így annak hatása a forint árfolyamára is csak mérsékelt volt hazai elemzők szerint.
Ma reggel, negyed 10-kor már 412 forintba került egy dollár a nemzetközi devizakereskedelemben, ami újabb rekordnak számít. Egy euró szintén 412 forintba került.
Július 4-én déltől kormányinfót tart Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter.
Ma sem ússzuk meg a történelmi mélypontot, megint zuhan az árfolyam.
Itt az újabb történelmi mélypont.
Hétfőn új történelmi csúcsra, 403 fölé emelkedett az euró jegyzése.
Folytatódik a forint vesszőfutása: az euróárfolyam szerda reggel már 398 felett is járt, de a dollár is közeledik a történelmi mélypontja felé.
Az elemzők szerint 380-400 forint közti euró árfolyamra kell számítani a következő hónapokban. A jelek szerint búcsút inthetünk a külföldi nyaralásnak.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 89,02 pontos, 0,21 százalékos csökkenéssel, 43 176,64 ponton zárt pénteken.
Régen látott mértékben ingadoznak a piacok, egyre gyakrabban hullámvasutaznak a részvényindexek, ami kapkodásba, és ezáltal szinte biztos bukásba kényszerítheti a befektetőket.
Hetekkel ezelőtt járt utoljára ilyen mélységekben a forint az euróhoz képest.
Az euró, a dollár ésa svájci frank ára is csökkent.
Nagy utat járt be az év eleje óta az euró-forint árfolyam. De miért éppen a forint jár ennyire pórul, és merre megy tovább a forintárfolyam?
Amíg korábban 780 forintért lehetett játszani mezőnként, addig mostanra már 800 forintot kell fizetni.
A forint soha nem látott mértékben gyengült ma délután az euróhoz képest, ennek pedig komoly következményei lehetnek.
Fél tízkor már 396 forint fölé kúszott az euróárfolyam, a svájci frank is célba vette a 400-at, a dollár pedig a 365-öt kóstolgatja.
388,19 forinton is jegyezték az eurót hétfő hajnalban, pénteken ez még 385,72 volt.
Az árfolyamot a jegybank szavai sem tudták megnyugtatni így kora délután új mélypontra esett az euróval szemben.
Szerdán fél 10 után már átlépje a 380 forintos szintet az euróárfolyam.
Bár a nagyvállalatok jellemzően már beépítették áraikba a pénzromlás hatását, a cégek több mint felének okoz nehézséget a magas infláció.