Akár 880 ezer forintra is nőhet a tanárok bére a kormány szerint: csak még egy kicsit várni kell
Szentkirályi Alexandra emlékeztetett: "történelmi", több mint 32 százalékos átlagos béremelést kaptak a tanárok és az óvónők.
Szentkirályi Alexandra emlékeztetett: "történelmi", több mint 32 százalékos átlagos béremelést kaptak a tanárok és az óvónők.
Ha nem lenne a színház és a tanítás, csak a szinkronból nem lehetne megélni - ezt mondta a Barátok Közt Vili bácsija.
A magyar munkavállalók a 6-10%-os emelést nem tartják reálisnak az adott inflációs környezetben.
Az összehasonlításunk alapján láthatjuk, hogy Európa különböző országaiban eltérő mértékű járulékokat vonnak le a bruttó fizetésből, így igen különböző mértékűek a nettó fizetések is.
megemelt fizetést első alkalommal február első napjaiban utalták át a rendvédelmi dolgozóknak.
Kiderült az OnlyFansről, hogy mennyit lehet keresni egy jól befutott profillal.
Kifakadtak a bírósági dolgozók: évek óta nem kaptak béremelést.
A béremelés áprilistól lép majd hatályba, a PENNY szerint ez stabil megélhetést biztosít majd a dolgozóknak.
Koszovó
Lejárt tartozások miatt több mint 419 ezer fizetési meghagyást kezdeményeztek tavaly a közjegyzőknél, 2,5 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.
A szakma már nem csak férfiak, hanem a nők számára is vonzó pálya lehet.
A szakértők szerint ebben az üzleti évben a bónuszfizetések mértéke elmarad a korábbi évétől és az idei évben kevéssel 10% felett lehet az éves bérnövekedési ütem.
Hazánkban az eltérés jelenleg 17,3 százalék, a negyedik legrosszabb eredmény az EU-ban.
A 32,2 százalékos emelés nem az egyes pedagógusok bérére, hanem a fenntartók számára rendelkezésre álló bértömegre vonatkozik.
A magyar gazdaság gyengélkedése erős nyomot hagyott a munkaerőpiacon tavaly. A foglalkoztatottsági adat szépen csillog, ám a munkanélküliség nő, és a helyzet egyre csak nehezedik.
Az új e-pénztárgép (ePG) rendszer lényege, hogy a jelenlegitől eltérően már nem csak fizikai, hardveres formában elérhető kasszagépeket lehet használni az üzletekben.
Több kórházban is fennakadásokat okozott, hogy január elsejétől megszüntették a munkaerő-közvetítő cégek által küldött bérnővérek alkalmazását az állami egészségügyben.
Jön a teljesítményértékelési rendszer, amelyben a tankerületek „bizonyos határon belül” vonhatnak le a pedagógusok béréből.
A fizetési ágazat lételeme a folyamatos fejlődés, 2024 pedig a változások évének ígérkezik.
Gálvölgyi János színművészt korábban számtalan filmben hallgattuk, mint szinkronhang, azonban egy ideje már nem vett részt ilyen munkákban. Most viszont elárulta ennek az okát.