Csak vergődnek ezek a magyar cégek: továbbra sem enyhül a munkaerőhiány, alig van szakember
Az építőipari szektorban tevékenykedő vállalkozásoknak mintegy 42%-ánál van tartósan betöltetlen pozíció.
Az építőipari szektorban tevékenykedő vállalkozásoknak mintegy 42%-ánál van tartósan betöltetlen pozíció.
2021-ben, a pandémia ellenére is inkább személyesen vásároltak a magyarok a hazai plázákban.
A magyarok többségének még nincs magán egészségbiztosítása, miközben komoly igény mutatkozik rá a lakosság részéről.
Ugyanakkor a megkérdezettek 27 százaléka lényegében teljesen kizártnak tartja, hogy külföldön próbáljon szerencsét.
A kiöregedő tulajdonosok egyre inkább vonakodnak attól, hogy átadják utódjaiknak a stafétát.
A tavaszi szünet után, a jövőhéten kezdődnek meg országosan a kompetenciamérések, most először digitálisan. Most pedig az Oktatási Hivatal extra házit adott az érintetteknek.
Az átoltottság növekedése következtében a 2021-re tervezett utazások terén minden demográfiai jellemző alapján jóval bátrabb fogyasztói döntések születtek.
A gyarapodás kétharmados 3 év alatt, az összes vagyon felét viszont a legtehetősebb 10 százalék birtokolja.
A magyarok közel kétharmada vesz igénybe magánegészségügyi szolgáltatást.
Újra megmérettetnek a tizenévesek a PISA-felmérésen. Nemsokára kiderül, hogy pontosan mekkora károkat is okozott az elmúlt évek online oktatása
Bár a repülés a koronavírus miatt jóval olcsóbb lesz, nem biztos, hogy ez a tendencia megmarad
A magyarok többsége a nagy választék és a kiszállítás ütemezhetősége miatt vásárol az online piactereken.
Az elégedett fogyasztónak most már alapelvárása a profi bánásmód az elektronikus, a telefonos és a személyes találkozási pontokon is.
A többség szerint sem a bérek, sem a nyugdíjak emelkedése nem kompenzálja a folyamatos drágulást.
A Pénzcentrum legújabb kutatásában azt vizsgálta, miként hat a konfliktus a magyarokra.
Színt vallottak a magyar gyógyszertárak: óriásit változhatna a betegellátás Magyarországon
A felmérés kimutatta, hogy egy márka, vagy vállalat kommunikációjából nem szabad kihagyni a felületetet.
Sokkal nehezebb a pandémia kirobbanása óta megfelelő jelöltet találni egy-egy pozícióra. Sok cégnél teljes munkaidőben home office-ban dolgoznak az alkalmazottak.
A magyarok nagy többsége nassolnivalóként vagy desszertként tekint a fánkra és legtöbbször a főétkezéseken kívül, délelőtt vagy délután fogyasztja.
Gyerekcipőben jár itthon az energiatakarékos tévézés, országos kutatás készült a magyarok televíziózási szokásairól.