Elképesztő dolog derült ki a magyar rezsiszámlákról: ebbe kevesen gondoltak bele
A nemzetközi ár-összehasonító vizsgálat szerint tavaly decemberben ismét több európai fővárosban nőttek a háztartásokat terhelő energiaköltségek.
A nemzetközi ár-összehasonító vizsgálat szerint tavaly decemberben ismét több európai fővárosban nőttek a háztartásokat terhelő energiaköltségek.
A hazai töltöttség nemcsak 2020, hanem 2021 elején is magasabb volt, mint idén januárban.
Szakértővel beszéltük át, mi várhat a magyarokra idén az energiaválság fenyegető árnyékában, és azt is, hogy vajon számítani kell-e újabb rezsiemelésre?
Az Energiaügyi Minisztérium a tervezhető és költségtakarékos működés érdekében három negyedévre rögzíti a települések és intézményeik távhő díjak januártól érvényes mértékét.
Az idei évben rengeteg változás történt, ami a rezsit illeti. A Pénzcentrum most összeszedte, hogy mi is történt az elmúlt egy év során.
Az idei tél eddig enyhébb volt a vártnál, ez pedig elősegítheti Európában a takarékos felhasználást.
A megfizethető energiaellátás biztonsága és az éghajlatváltozás elleni küzdelem az előttünk álló időszak legfontosabb kérdései.
Az EU energiaellátása a tél folyamán biztosított, jövőre azonban akár 30 milliárd köbméter gáz hiányával is számolni kell.
Mérséklődtek az európai földgázárak, radikálisan csökkent a hazai fogyasztás.
A héten újra drágulni kezdett a gáz ára a hollandiai TTF-gáztőzsdén, 120 euró helyett már 160-ba kerül egy megawattóra a szénhidrogénből.
A cseppfolyósított földgáz (LNG) piacának 2022. évi jelentős átalakulásáról tett közzé rövid tanulmányt a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH).
A kihívások ellenére a folyamatos import és a 86%-os tárolói készlet biztosítja az idei télen a fűtéshez szükséges gázt.
Piaci korrekciós mechanizmus bevezetését javasolta az Európai Bizottság a földgáz esetében, mely reményeik szerint már januártól életbe lépne.
A betárolt 5,44 milliárd köbméternyi földgáz az éves lakossági fogyasztást meghaladja (137%).
A közelmúlt kormányzati kommunikációja alapján tévesen úgy tűnhet, mintha a kabinet dinamikusan és magabiztosan egyengetné a geotermikus energiahasznosítás útját
Ez addig is mérsékeli az energia drágulása miatt a lakosságra és a vállalatokra nehezedő terheket, amíg sikerül elindítani az úgynevezett árfék programot.
Szeptemberben a belföldi földgázfogyasztás napi átlaga a megelőző négyéves sávhoz viszonyítva jelentősen csökkent, azaz felgyorsult a földgázárakhoz való keresleti alkalmazkodás.
Egy friss rendelet szerint a szolgáltató bármikor ellenőrizheti a jogosultságot, aki pedig lebukik, a piaci ár 120 százalékát fizetheti vissza.
A közelmúltban több olyan fejlesztés ért végső szakaszába, melyek az idei gázévvel már kereskedelmi üzembe tudtak lépni, és több új projekt megvalósítása is elindult.
A hazai földgáztárolók november 1-jére elérték a 85 százalékos töltöttséget. A földgáz mennyisége 1,73 milliárd köbméterrel, közel 50 százalékkal haladta meg az előírt szintet.