Magyarország területéről látszik épp a sarki fény: csodálatos a látvány
Vasárnap naplemente után, idén 10. alkalommal tűnt fel a sarki fény, de sosem volt még ennyire erős
Vasárnap naplemente után, idén 10. alkalommal tűnt fel a sarki fény, de sosem volt még ennyire erős
Emelkedő átlaghőmérséklet, olvadó jégsapkák, üvegházhatás, mikroműanyag, hőségrekord - milyen öregkor vár a mostani huszonévesekre?
Az év egyik legjelentősebb csillagászati eseménye lesz szombaton, amikor a részleges holdfogyatkozás jelenségét több mint egy órán át lehet szabad szemmel észlelni.
Míg éves szinten 17,2%-os dekarbonizációra lenne szükség, addig 2000 óta egyetlen G20-országnak sem sikerült évi 11%-nál többet elérnie.
A magyarok egyre jobban érzik saját bőrükön a klímaváltozás negatív hatásait, a jelenkor legfontosabb problémájának azonban a megélhetési válságot tartják.
Amennyire lehetett, racionalizálták a működést a kaposvári színházban, de a nézőszám csökkenését nem kerülhették el.
2023-ban szeptember 23-án kezdődhet meg a csillagászati ősz az északi féltekén, így Magyarországon is.
Az egyoldalú, főleg nitrogén és nem megfelelő mennyiségű műtrágyázás tönkretette a magyar termőföldeket - figyelmeztetnek a szakértők.
Újabb, 3,6 magnitúdójú utórengés követte a hétvégi Szarvas környéki földrengéseket szerdára virradó éjjel, 00 óra 35 perckor.
Vasárnap és hétfőn is voltak rengések a térségben.
A gyümölcsösök és a szőlők hektáronkénti átlagára volt a legmagasabb, az erdők és fásított területek olcsóbbak, de jobban drágultak.
Világszerte több mint 165 millióan élnek a szegénységi küszöb alatt, vagyis napi 3,65 dollárnál (1200 forintnál) kevesebb bevételből.
Az extrém túrák csak egy nagyon kivételes társadalmi réteg számára számít elérhetőnek, a leggazdagabbaknak.
A legnagyobb területet, mintegy 4,5 ezer hektárt tavaly Bács-Kiskun vármegyében értékesítették.
Vasárnap, magyar idő szerint 0 óra 10 perckor, a 4,2-es erősségű földmozgás Magyarországon is érezhető volt.
Klímaváltozás Magyarországon: mi a klímaváltozás, miért van klímaváltozás, éghajlatváltozás? Mi a globális felmelegedés elsődleges oka, miért van globális felmelegedés a Földön?
Ha spórolunk a háztartásunkban felhasznált vízzel, nemcsak a pénztárcánk, hanem a Föld és a gyermekeink, unokáink is jól járnak.
A föld 03:15-kor mozdult meg a Munkácstól 19 kilométerre nyugatra fekvő magyarok lakta Nagydobrony területén.
Fontos változás a törvényes öröklésnél: cél az osztatlan közös tulajdon felszámolása
Hatalmas területekről való tömeges elvándorlással fenyeget a tengerszint-emelkedés az ENSZ-főtitkár szerint.