Időzített bomba: árvízkockázatot hozott a hazai folyók kiszárítása
Elkezdődött a magyarországi folyók árterének helyreállítása. A 19-20. századi folyószabályozások során ugyanis Magyarországon az árterek 95 százalékát elválasztották a folyóktól.
Elkezdődött a magyarországi folyók árterének helyreállítása. A 19-20. századi folyószabályozások során ugyanis Magyarországon az árterek 95 százalékát elválasztották a folyóktól.
A tűzoltók nemcsak a tűzijáték biztonságos lebonyolítását felügyelik, hanem ellenőrzik is a pirotechnikai termékek telepítését és a menekülési lehetőségeket.
Az árhullám szakértők szerint a töltések között és a kijelölt ártereken levonul majd, operatív beavatkozásra, homokzsákokra nem lesz szükség.
Ha valaki megszegi ezeket a szabályokat, 5 ezertől 150 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.
Közel vannak és ingyen csobbanhat az egész család ezeken a helyeken: itt a lista.
Árhullám után szükség is van rá.
Szerda reggel 6 órától három szakaszra elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság
A vízi balesetek veszélyeire hívták fel a figyelmet.
A szakjogász szerint ez felháborító és kegyeletsértő.
10 éve hirdetik, sikertelenül.
Kikötőben rekedt a flotta.
Árhullám érkezik a Duna hazai szakaszára, a fővárosnál a hét végére fog tetőzni a vízállás az előrejelzések szerint.
Hétórás mentés után a terveknek megfelelően sikeresen kiemelték a balesetben elsüllyedt Hableány turistahajót.
Már zajlik az előkészítés.
A HelloVidék utánajárt, milyen fejlesztések voltak az elmúlt 5 évben.
Az új utasok száma pedig a felére zuhant.
Esztergomnál jár, új kapitánnyal hajózott tovább, mivel a rendőrség a szállodahajó előző kapitányát őrizetbe vette.
Elég sokkoló a felvétel.